A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Az “Encore!” azaz „Ráadás!” címmel induló új sorozatban a hazai színművészet kiemelkedő egyéniségei szerepelnek havi rendszerességgel a BJC színpadára megálmodott zenés előadásaikkal.
Az őszi-téli szezonban majd’ minden este teltházas jazz-koncerteknek helyet adó klub új, tematikus sorozatában a meghívott művészeknek az estek programját illetően szabad kezet ad, sőt, a szervezők nem titkolt célja, hogy a felkért művészek saját ízlésük szerint formálják a különleges, gyakran először hallható produkciók zenei világát, művészeti koncepcióját.
Október 18-án Für Anikó lép színpadra. A „Csak Neked, csak most!” című előadás közreműködői közül nem hiányzik majd a Jászai Mari-díjas színésznő állandó partnere, Hrutka Róbert sem, akivel az elmúlt tizennyolc évben megjelent négy lemez anyagáról külön az erre az alkalomra összeállított műsorral - és persze egy ráadással - készülnek.
November 3-án Ónodi Eszter a több tucat filmes és színházi szereppel büszkélkedő pályájának legkedvesebb zenés emlékeit eleveníti fel a klubban rendszeresen szereplő Artisjus-díjas jazz-gitáros, Juhász Gáborkíséretével. Az esten sok más mellett felcsendülnek Karády Katalin mára örökzöldeknek számító dalai is.
December 2-án, Balla Eszter ősbemutatóját csodálhatja a klub közönsége, aki a méltán népszerű Swing á la Django zenekarral egy nemrégiben megjelent könyv apropójából, budapesti épületek misztikus és szórakoztató legendáit idézi meg, egy-egy a történetekhez illő korabeli dallal.
Törőcsik Franciskával már több ízben találkozhatott a BJC rajongótábora, hiszen a Halper Experiment meghívásának eleget téve számos alkalommal bizonyította kimagasló muzikalitását. Január 20-án saját zenekarával egy eddig máshol nem hallható műsorral várja a nagyérdeműt.
Felsorolt produkciók mellett a klub szervezői még jó néhány meglepetéssel készülnek, terveik között szerepel többek között Básti Juli, Döbrösi Laura, és a színművésznők mellett énekesi babérokra törő vagy már „praktizáló” ismert színművészek meghívása is. A sorozatról a www.bjc.hu oldalon olvashatjuk a folyamatosan frissülő részleteket.