Vittorio Grigolo: The Italian Tenor

A Sony Classical büszkén jelenti be Vittorio Grigolo, a fiatal tenor operaénekes debütáló lemezének megjelenését. A kritikusok és közönség által egyaránt elismert művész generációjának egyik legjobbjaként képviseli az olasz tenorista-hagyományt, ez az album pedig alighanem a legjobban várt 2010-es megjelenés a cégnél.

Vittorio Grigolo úgy nyilakozott, a "The Italian Tenor" című első lemeze különösen fontos a számára. Feltétlenül várni akart a projekttel addig, amíg tökéletesnek érezte a feltételeket, hogy valami egyedülállót nyújthasosson ebben a repertoárban. Olyan programot választott, mely kifejezi "a kultúrát amelyből érkezem. Akárha egy névjegykártyát nyújtanék át azoknak, akik még nem ismernek - az olasz tenorista hangja egy eredendően természetes kommunikációt hordoz, mintha egy napsütötte tájra nyitnánk ablakot!"

Vittorio Grigolo Arezzóban, Toszkánában született, és Romában nőtt fel. Gyermekként mint szólista énekelt a Sistine Kápolna Kórusában, s tizenhárom évesen a Római Operában is feltűnt a Tosca pásztorfiú-szerepében a nagyszerű Luciano Pavarotti oldalán. Azóta számos operaház és fesztivál közönségét meghódította, kiváló énekesekkel működött együtt, illetve olyan karmesterekkel lépett fel, mint Riccardo Muti, Zubin Mehta, Antonio Pappano, Riccardo Chailly, Lorin Maazel és Daniel Oren. Természetes karizmája és kiváló drámai képességei mellett Grigolo olyan énekhang birtotokosa, mely az olasz tenorista tradíció valamennyi különleges erényét felvonultatja - gyönyörű tónus, könnyed produkció és stílusos frazeálás - ezen tulajdonságok teljes mértékben megjelennek ezen az albumon is.

A kiadvány a szakma legjobbjainak lírai hangvételű operaáriáit tartalmazza - Gaetano Donizetti, Giuseppe Verdi és Giacomo Puccini műveiből, közkedvelt és kevésbé ismert számokat egyaránt felvonultatva.

Donizetti "Una furtiva lagrimája" (Szerelmi bájital) valóságos próbaköve az olasz tenoristáknak, mióta Enrico Caruso híres előadása több évtizedes elhanyagoltság után megnyitotta az utat a darab újrafelfedezéséhez. De éppen ilyen gyönyörő ária a "Spirto gentil" (A kegyencnő) melyben a főszereplő egy örökre elvesztett szerelem panaszát önti dalba.

A lemezen Vittorio öt különböző Verdi-karatert mutat be. A első, amit választott, a "Quando le sere al placido" a Luisa Millerből, majd az "Ella mi fu rapita" és a "Possente amore" következik a Rigolettóból. Verdi korai operája, A kalóz manapság ritkán kerül színpadra, ennek ellenére a fiatal tenorista sikerre vitte a címszerepet a Zürichi Operában ez év elején. A "Tutto parea sorridere" és a "Si de' Corsari il fulmine" kezdetű áriák pedig kiváló esélyt kínálnak az énekesnek, hogy lírai és drámai képességét bizonyítsa, akárcsak Az álarcosbálból választott ária, a befelé forduló "Forse le soglia attinse....ma se m'e forza perderti". Az "Ah si ben mio coll'essere" kezdetű kavatinát követően Vittorio a spinto tenor repertoárba is kirándulást tesz A trubadúr strettájával: "Di quella pira".

A lemezen hallható Puccini-válogatás egy ritkaságot is tartalmaz a szerző első operájából a Le Villiből: "Ecco la casa...torna ai felici di". Vittorio szokatlanul sötét, csaknem wagneri színeket visz a darabba. A "Donna non vidi mai" (Manon Lescaut), az opera elején hangzik el, mikor des Grieux beleszeret a fiatal Manonba, ezzel áll éles kontrasztban Cavaradossi áriája, az "E lucevan le stelle" (Tosca), mely egy kivágzésére váró festő panszát beszéli el. A "Firenze é come un albero fiorito" című szám Puccini egyetlen vígoperájából, a Gianni Schicchiből előrevetíti a közkedvelt "O mio babbino caro" szopránária középső részének dallamát. Természetesen az olasz tenor repertoár nem lehet teljes a legnépszerűbb ária nélkül - a "Che gelida manina" (Bohémélet) is helyet kapott a lemezen.

Az albumot a pármai Teatro Regióban rögzítették - mely a helyszín Verdihez is szorosan kapcsolódik -, a színház rezidens zenekara és Pier Giorgio Morandi karmester közreműködésével, aki szoros zenei kapcsolatot tart fenn az általa is nagyra becsült énekessel. Morandi is idézi Placido Domingo nagylelkű közreműködését ebben a projektben, melyben iránymutatást és támogatást nyújtott Vittoriónak a karrierjében.

Vittorio Grigolo "The Italian Tenor" című lemeze 2010. szeptember 20-án jelenik meg CD formában a Sony Classical gondozásában, később pedig deluxe digipack csomagolásban, limitált kiadásban is elérhető lesz.