2010-es Rotary Irodalmi Díj

A 2010-es Rotary Irodalmi Díj-at Szilasi László Szentek hárfája című regénye nyerte el.

2010. május 12. 8:58 - Szentek ©Szentek

Szilasi László könyve, a Szentek hárfája történelmi regény és intellektuális krimi. A múlt század húszas éveiben kezdődő történet mesélői egy korabeli gyilkosság hátterét, indítékait akarják felderíteni: miért ölte meg a haragosi Nagytemplomban Omaszta Mátyás módos gazdát Grynæus Tamás diák, hová tűnt a helyszínről a holttest és az elkövető, és hogyan változtatta meg egy közösség életét ez a bűneset. A regény szerkezete követi ugyan a magyar irodalomból is jól ismert történetmesélési hagyományt, mely szerint „ahány elbeszélő, annyi történet”, de ennek technikáját különleges módon alkalmazza a szerző. A könyv történetei mint a hagymáról lassan lefejtett rétegek nyílnak meg, egy csodálatosan sokszínű nyelven, melyek az elmúlt század nyelvi változásait is mutatják.

A Rotary Irodalmi Díjról:
Az RC Tabán Budapest komoly fába vágta a fejszéjét. Elhatároztuk, hogy életre hívunk és működtetünk egy - reményeink szerint - nagy presztizsűvé váló elismerést, a Rotary Irodalmi Díjat (RID). Kezdeményezésünket, mint országos jelentőségű Rotary projektet, felkarolta és támogatta a magyar Rotary Kerület (District). A közös sikerhez azonban a Te tevőleges segítségedre is szükségünk van! - ha többet akarsz tudni, nézd meg a: www.rid.hu