Seth MacFarlane nagy sikerű, élőszereplős vígjátéksorozata, a Ted második évada a mai napon, március 20-án debütál, kizárólag a SkyShowtime-on. Az előzménysorozat első három epizódja már elérhető a streaming szolgáltató kínálatában, az új részek pedig hetente érkeznek.
A Grammy mellett minden évben kiemelt figyelmet élvez a szintén a napokban tartott Brit Awards is, melynek idén a Take That lett a nagy győztese, akik 18 év várakozás után végre hazavihették a Legjobb Brit Csapatnak járó díjat, de a fiatal tehetség, Jessie J sem távozott üres kézzel.
A jelenleg "Price Tag" című dalával a hazai rádiók körében is rendkívül népszerű énekesnő a Kritikusok Díját, míg "Loud" lemezét decemberben Budapesten is bemutató Rihanna a Legjobb Nemzetközi Női Előadónak járó elismerést tudhatja magáénak 2011-ben.
A Legjobb Album a Mumford and Sons "Sign No More"-ja lett, míg az Év Nemzetközi Felfedezettjének Justin Bieber-t választották meg. Természetesen az Év Albumáért a Grammy-t besöprő Arcade Fire sem maradhatott ki, akik a "The Suburbs"-ért a Legjobb Nemzetközi Albumnak járó kitüntetés mellett ezúttal a Legjobb Nemzetközi Csapatként távozhattak az eseményről.

























