Újra régi fényében tündököl a megújult sárospataki Vörös-torony

A megújult sárospataki Vörös-torony átadásával zárult le a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóját kísérő, nyolcesztendős megemlékezés- és rendezvénysorozat. A 2011. október 20-án, Sárospatakon tartott záróeseményen részt vett Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára és Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Halász János köszöntőjében azt mondta: „Nem csak, vagy talán nem is elsősorban ember, elszigetelt individuum nincs múlt nélkül, hanem a közösség, család, helyi közösség, nemzet az, amelyik múlt nélkül nem létezhet egy pillanatig sem. A múlt hagyományozása a közösségeknek talán legfontosabb lételeme, sőt nemcsak lételeme, hanem belső lényegük által kikényszerített kötelessége is.”

Hammerstein Judit köszöntő beszédében pedig azt mondta: „Késő-reneszánsz építészetünk egyik legjelentősebb értéke, a 2010-ben súlyos természeti károkat elszenvedett Vörös-torony immár ismét régi fényében, méltó állapotában fogadhatja a Rákóczi-hagyomány előtt tisztelgő látogatókat.”

A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma az épületegyüttes jelképének számító Vörös-torony legfelső szintjének felújításával emlékezett a Rákóczi-szabadságharcra. A munka eredményeként megújult az 1708-as pataki országgyűlésnek helyet adó Öregpalota Lovagterme. A torony átadásának ünnepi pillanatához tudományos emlékülés is kapcsolódik, folytatva a Rákóczi konferenciák sorozatát.