Elhunyt Zdeněk Miler a Kisvakond kitalálója

November 30-án 90 éves korában hunyt el a cseh rajzfilmkészítő, aki Kisvakond figurájával vált világhírűvé.

Szerintem a Kisvakond (csehül Krtek) az egyik legkúabb rajzfilmfigura. Bár a róla készült történetek bájosak és túlságosan didaktikusak (hiszen ilyen céllal is születtek), maga a figura egyszerűen utánozhatatlan és imádnivaló.

Érdekes tények a kisvakondról

1. Kisvakond születését egy valódi vakondnak köszönheti, ugyanis Zdenek Miler 1954-ben egy feladatot kapott, hogy oktató jellegű sorozatot készítsen. Miler úgy gondolta a sorozat könnyebben befogadható, ha egy kedves figura szerepel benne, ám hogy ki legyen ez a figura az komoly fejtörést okozott neki, amelyből legendássá vált botlása segítette ki. Egy esti séta alkalmával ugyanis megbotlott egy vakondtúrásban.

2. Amíg nálunk tombolt a forradalom Kisvakond, 1956-ban elindult első útjára.

3. A máig legismertebb első epizód „A vakond nadrágja” a Velencei Filmfesztiválon első díjat nyert.

4. Kisvakond 66 epizódban melengeti meg a nézők szívét.

5.A hangokat Miler lányai adták, és ők voltak azok, akik a részeket végignézték. Ezzel tesztelte Miler, hogy hogy fogadják az epizódokat a gyerekek.

6. A sorozat első részei hamar népszerűek lettek a kelet-európai országokban és Németországban, Ausztriában; de olyan országokban is, mint India vagy Kína. Ezek alapján akár lehetne a keleti blokk Miki egere.

Számomra a legszürreálisabb rész a "Kisvakond a városban" volt. Utána mindíg szerettem volna én is felfujható erdőt a szobánkba.

Egyszer volt alkalmam megtekinteni a Millenárison egy kiállítást az eredeti rajzokkal "A kisvakond és az egér" részből, amik gyönyörű, színes akvarell festmények. Se a rajzfilm se a könyv nem adja vissza azt a vibráló színvilágot, amellyel Zdenek Miler dolgozott.

"Sok időbe tellett, mire rájöttem, hogy a Kisvakonddal valójában magamat rajzolom. Ő az ideál, akinek lennem kéne. De nem érek fel az ideálhoz.” mondta magáról Zdeněk Miler. Ha ez így van ebben az ideálban számunkra örökké élni fog. Én biztosan megnézek egy részt az emlékére.

Hozzászólások (1)

  • anon
    mazsu (nem ellenőrzött)

    Én is nagyon szerettem a Kisvakondot, eltettem a DVD-t - és a könyvet a szekrény mélyére az utókornak (..... meg magamnak)

    dec. 13, 2011