Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.
A jelentős érdeklődésre tekintettel, az eredeti időponthoz képest, két héttel tovább látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Harminc év képekben című kísérő kiállítás.
A Magyarországon egyedülálló kiállítássorozat idei jubileumi rendezvénye iránt - főként a hétvégeken – óriási az érdeklődés. Így azoknak, akik eddig nem láttak, még két hét áll a rendelkezésükre, hogy megnézhessék az elmúlt év legmegrázóbb pillanatait, természeti csodáit, drámai, örömteli, mulatságos élethelyzeteit, kivételes művészeti és sportteljesítményeit.
A Harminc év képekben kísérő kiállításon pedig – ahol az elmúlt három évtized legjobb sajtófotóiból készült válogatás látható – időutazáson vegyenek részt. A képek beszédesek, a távlatokból visszatekintve átértékelődnek, talán fajsúlyosabbakká válnak és szembesítésre ösztönöznek.
Jó hír: május 18-án, a Múzeumok Világnapján, valamint május 19-én és 20-án, a Múzeumok Majálisán a harminc éves évfordulóra tekintettel, a belépőjegyek 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg. Pontos jegyárak a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján – www.hnm.hu – olvashatók.