Egy jól összerakott, kicsit középszerű, bár helyenként vicces horrorfilm. Tinédzserek a főszereplők, azon belül is a lány aki most érkezett az apjával a vidéki kisvárosba, ahol még térerő sincs rendesen. Van egy furcsa szomszédfiú, és van a helyi vagány csávó, aki nem bírja a furcsa szomszéd fiút. Oké, az első klisék már a helyükön, nézzük hogyan tovább.
Indul a nagy gitárverseny! Keresd meg a pengetődet, és lépj fel az Arénában!
Még egy tehetségkutató? Faktorok, Voice-ok, Megák és Pávák után most még gitár is?!?Igen!
Az LGT november 1-től gitárversenyt hirdetett a Kultúrparton. A verseny az együttes egyik alapító tagjának, a tragikus körülmények között elhunyt fantasztikus gitáros, Barta Tamás nevét viseli. A zsűri november 30-ig várja a pályázatokat, a fődíj pedig nem más, mint egy közös zúzás az LGT tagjaival a február 15-i nagykoncerten, 10 ezer ember előtt, az Aréna színpadán.
A megmérettetésre a www.kulturpart.hu/gitarverseny oldalon lehet jelentkezni. A pályázóknak két művet kell feltölteni a honlapra, egyrészt:
- az Ő még csak most tizennégy című dalt kell elgitározni kíséret nélkül, instrumentális, szóló gitárra megálmodott, saját stílusodban, értelmezésedben!
- illetve egy szabadon választott művet, amely mehet akár zenekari kísérettel is.
A dalokat 1-1 perces hosszban kell videóra rögzíteni, majd feltölteni az oldalra.
Figyelem! Ne énekelj, csak gitározz!
A feltöltött pályaművek közül a zsűri - Karácsony János, Madarász Gábor és Sipeki Zoltán - választja ki a nyertest.
Külön nyereményekben részesülnek azok a pályaművek, melyek a legtöbb szavazatot kapják az oldal látogatóitól 2012. december 1. 0 órától 2012. december 14. éjfélig, de a pályaművekre szavazók se klikkelnek hiába, hiszen köztük is értékes nyereményeket sorsolnak ki a közönségszavazás lezártával.
Nincs mese… Itt gitározni kell!