A hangul betűi nemcsak olvashatók: Kang Goo-Ryong szerint hangot, mozdulatot és testi emlékezetet is őriznek. A Szöulban élő grafikus szeptember 24-én nyílt budapesti kiállításán ezért nem egyszerűen tipográfiai munkák kerülnek a falra: az egyik installáción például szó szerint végig is lehet sétálni.

A Koreai Kulturális Központban november végéig látható A betűk rapszódiája: Variációk rétegekben azt vizsgálja, mi marad egy betűből, ha egy pillanatra elfelejtjük elolvasni.

Naponta több ezer betűt látunk anélkül, hogy különösebben foglalkoznánk velük. Üzenetekben, táblákon, könyvekben vagy a telefonunk kijelzőjén szinte azonnal jelentést keresünk bennük. Kang Goo-Ryong viszont éppen azt kérdezi: mi történik, ha a betűt nem olvassuk el rögtön? Mi van, ha előbb formaként, mozdulatként vagy egy hang lenyomataként gondolunk rá?

Ebből az egyszerűnek tűnő kérdésből indul ki a dél-koreai grafikus önálló kiállítása, amely 2026. szeptember 24. és november 27. között látható a budapesti Koreai Kulturális Központban.

Kang számára ez nem új terület. A Szöulban élő designer munkáiban régóta keveredik a tipográfia és a kép, a koreai és a latin betű, illetve az a gondolat, hogy a megszokott írásjelekből hogyan lehet valami váratlant létrehozni. Saját megfogalmazása szerint a tipográfia egyik izgalma éppen abban rejlik, hogy az ismerős betűt ismeretlenné lehet tenni. A Chung Choon designstúdió alapítójaként munkái többek között a London Design Biennale, a Graphic Design Festival Scotland és az AGI Open Seoul programjaiban is megjelentek, és a Type Directors Club, illetve a Golden Bee is beválogatta őket. Nemzetközi szakmai elismertségét jelzi, hogy idén a dubaji 8. Emirates International Poster Festival (EIPF) zsűritagjává is választották.

Egy betű mögött ott van a száj, a nyelv és a levegő

A betűk rapszódiája: Variációk rétegekben középpontjában a hangul, a koreai írásrendszer áll. Ennek története különösen jól illik Kang gondolatmenetéhez, mert a hangul alapbetűinek formája eleve kapcsolatban áll a hangképzéssel.

A hangult Szedzsong király uralkodása alatt dolgozták ki a 15. században, majd 1446-ban hirdették ki a Hunmindzsongum című magyarázó művel együtt. Az alapvető mássalhangzók közül több a beszédszervek helyzetét vagy mozgását idézi: a ㄴ például a felső ínyhez érő nyelvet, a ㅁ a szájat. A magánhangzók alapformái pedig az ég, a föld és az ember filozófiai hármasságából indultak ki. 

Kang ezt a rendszert nem nyelvészeti leckeként mutatja be. Inkább megpróbál visszamenni a betűk előtti pillanathoz: oda, ahol még nincs írás, csak levegő, hangrés, összezáródó ajak vagy a szájpadláshoz érő nyelv.

A kiállítás egyik sorozatában ezért az egyes mássalhangzókat testi történésekként értelmezi újra. A ㅎ nála lélegzet, a ㅁzáródás, a ㄴ érintkezés, a ㄱ elzáródás, a ㅊ kitörés. Az ismert karakterek így fokozatosan elvesztik tankönyvi jellegüket, és inkább egy mozdulat vagy fizikai érzet képévé válnak.

Kang korábbi munkáiban is hasonlóan gondolkodott a tipográfiáról: rendszeresen rajzol és alakít át koreai és latin betűket, illetve olyan kompozíciókat készít, amelyekben a karakter formájának megváltoztatásával annak jelentése is elmozdul. 

Öt méternyi hangul a padlón

A kiállítás legnagyobb munkáját viszont nem érdemes messziről nézni.

A Hangul-folyosó (Passage of Hangeul) egy körülbelül öt méter hosszú, élénkvörös fóliából készült installáció, amely nem a falon, hanem közvetlenül a padlón fut végig. Egyetlen összefüggő rendszerbe kapcsolja a hangul mássalhangzóit és magánhangzóit, mintha a karakterekből ágak, utak vagy egy hálózat nőne ki.

A látogatónak nem kell a mű mellett maradnia: bele lehet lépni, és végig lehet haladni rajta.

Ez nem pusztán látványos kiállítási gesztus. Kang ezzel teszi fizikailag is érzékelhetővé azt az utat, amely a kiállítás egészét érdekli: hogyan lesz a hangból forma, a formából betű, a betűből pedig nyelv. Miközben a látogató végigmegy az installáción, az írás egy pillanatra megszűnik sík felület lenni, és térré válik.

Nem csak koreai betűkről van szó

Bár a kiindulópont a hangul, a tárlat nem áll meg Koreánál. A kínai írásjegyek és a latin ábécé is megjelennek benne, és Kang kifejezetten foglalkozik azzal, mi történik, amikor különböző írásrendszerek kerülnek egymás mellé.

Ez egyébként régóta része a munkáinak. Korábbi projektjeiben is ötvözte a nyugati és koreai tipográfiai rendszereket, a 2016-os London Design Biennale koreai installációjához készült grafikáin például szintén a keleti és nyugati karakterek találkozásával dolgozott. 

A budapesti kiállítás ezért végül jóval általánosabb kérdésig jut el annál, hogy milyen a koreai ábécé. Azt vizsgálja, miért kezdtünk egyáltalán jeleket készíteni a hangokból, és hogyan lett néhány vonalból olyan rendszer, amellyel emlékeket, gondolatokat vagy akár több száz évvel korábban élt emberek tapasztalatait is tovább lehet adni.

Ebben az értelemben Kang szerint a betű nem egyszerű grafikai elem. Egyetlen vonásban hang, gesztus, mozgás és hosszú kulturális emlékezet sűrűsödhet össze.

És talán éppen ezért érdekes egy olyan korban újra ránézni, amikor egy átlagos napunk jelentős részét betűk olvasásával töltjük, miközben magukat a betűket szinte soha nem vesszük észre.