2018. november 15. - csütörtök

Közlekedés Montreálban, 1. rész

Kinyomtatom...

közl 12Ha az ember lányával leszáll a repülő a Trudeau-n, ez Montreál nemzetközi reptere – átesik a „formaságokon”, amelyeket lehet, hogy nem fog formaságnak tartani (az előírásokat be kell tartani), körülnéz, hogy juthatna be a városba? Van sok csomag, nincs sok csomag?

Messzire megyek, nem messzire? Mert, ha nem várják az embert – mert minket nem vártak rokonok, ismerősök autóval a parkolóban – akkor ez az első megoldandó feladat a közlekedés témájában.

Mi némi drukkal gondoltunk a gépen ülve erre az első mozzanatra, mert volt három megtermett és még egy közepesen nagy csomagunk a fedélzetre felvitt „kis 18 kg-os kézi poggyászaink” mellett. Milyen kocsival tudunk bemenni a városba és hol találunk kocsit?  Hamar megoldódott a helyzet: a három böhöm csomagunk Londonban maradt – nem fért fel a gépre (pedig fizettünk a pluszcsomagokért tisztességes tarifát) – így hát nincs is oly sok cucc, beférünk egy normál taxiba. Mondanám én – de nem kell, mert beállunk a sorba (TAXI) és mikor sorba kerülünk, ott terem egy férfi.
- Ez az összes? – kérdi, mondja, megállapítja a csomagjainkra nézve, és telefonján idehív egy nekünk és csomagjainknak megfelelő taxit és már a következő utassal foglalkozik.
- Szuper – dőlök hátra az ülésen este fél tizenkettő körül, mivel a csomagjaink keresése tetemes időt felemésztett, nem beszélve arról, hogy négy helyen kellett előadni a történetet, miért jöttünk, mit akarunk és a többi – de sikerült, s ez a lényeg.
A taxis felajánlotta, hogy a második emeletre felviszik fiammal a csomagokat – én csak álljak a taxi mellett. Így aztán – bár azt mondták, hogy nem szokás borravalót adni, mi nem sokkal, de kikerekítettük az összeget, amit a taxióra mutatott. Meg volt elégedve a taxis. Mi is.

Tehát a reptérről remekül be lehet jutni. Mi úgy kb. félórát taxiztunk. Aki Montreál keleti csücskébe taxizik, az mennyibe kerülhet? – azt nem tudom, mi 35 dollárt fizettünk tokkal, vonóval.
Sőt, ha nincs sok csomag, mondjuk csak egy bőröndöcske és a városközpont felé megyünk – akkor még olcsóbban lehet bejutni – de erre jóval később jöttünk rá, ez egy másik képeslap.
Most ott tartunk, hogy kb. 18 órai úton-levés után éjfélkor már a kis bérelt lakásban toporogtunk - amelynek a bérlését otthonról intéztük. Toporogtunk és mérgelődtünk, de ez megint egy újabb képeslapra való történet…..

Montreál, 2012. augusztus

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

....... mondom a férjemnek viccesen az elmúlt két hónapra célozva.
Kivonultunk a szállodából, vitték előttünk a két böhöm,  újra-ragasztószalagozott papírdobozainkat. A portán még megérdeklődték, hogy éreztük magunkat? Nagyon jól, válaszoltuk és kölcsönös üdvözlések után elváltak útjaink. Még a portán levő az utazási iroda ügynöke is odajött és megkérdezte udvariasan, hogy innen hova tovább? Magunk mögött hagyva a sikátort, beültünk egy autóba és nekivágtunk az újabb ismeretlennek: bérelt lakás.

Bepakoltunk a papírdobozokba, útra készen ülünk. Nézzük a szállodai szobát. Majd eltelik pár hét, amikor azt mondja nekünk valaki, hogy „most vagyok kint kb. 30-szor Indiában. Én is többször megszálltam ezen a környéken. A Pahar Ganj (avagy Paharganj)-on vannak olyan középáras szállodák, amelyek az európai, amerikai igényeket ismerik.”

Második naptól kezdve, amikor útnak indulunk, most már én megyek elöl. Ha a férjem van elöl, nem lát engem.  A 4-5. napon estefelé, hazafelé jövet pár méter volt a szálloda bejáratáig, amikor két serdülő fiú a férjem előtt egymásnak esett, hogy elvonják a figyelmét. Szerencsére, résen volt és  a harmadik srác nem tudta levenni a hátizsákot férjem válláról. Ettől eltekintve nem volt problémánk a hátizsákokkal, emberekkel.