Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.
©mng logo
A Magyar Nemzeti Galéria két tavalyi kiállítása és katalógusa is Opus Mirabile művészettörténeti díjat kapott. A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és Történelemtudományok Osztályának Művészettörténeti Bizottsága a 2011-ben megjelent publikációkat értékelte, és 2012. november 30-án, pénteken adta át az Opus Mirabile-díjakat.
A többszerzős művek, kiállítási katalógusok közül a legtöbb szavazatot a Magyar Nemzeti Galéria két kiállítási katalógusa kapta: Ferenczy Károly (1862–1912) gyűjteményes kiállítása című, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítás és katalógusa, amelyet Boros Judit és Plesznivy Edit szerkesztett, valamint: a Markó Károly és köre. Mítosztól a képig című, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítás és katalógusa, amelyet Bellák Gábor, Dragon Zoltán és Hessky Orsolya szerkesztett.