Első Keresztény Színházi Fesztivál

2014. május 16-án rajtol Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja. Az Újszínház hagyományteremtő rendezvénye Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi játékával indul. 7 nap, 11 előadás, 5 vendégtársulat, 5 koncert, 2 helyszín.

A Fesztivál főpróbáját megelőzően, az értékteremtő programsorozat sajtótájékoztatóján beszélt annak céljairól, életre hívásának okairól Dörner György, a teátrum igazgatója, valamint Kerényi Imre, a premierdarab rendezője. Szabó Magda első igazán nagy sikerével, az Az a szép, fényes nap című művéből készült színdarabbal veszi kezdetét hazánk első Keresztény Színházi Fesztiválja.

A programsorozatot hagyományteremtő céllal az Újszínház hozta létre, számos nívós előadással, koncerttel és beszélgetéssel is gátolva a kereszténység hanyatlását, többek között erről is beszélt a fesztivál főszervezője, a teátrum igazgatója, Dörner György.
„A kereszténység hanyatlik Európában, ezért kötelességünknek éreztük, hogy a színház eszközeivel megpróbáljuk visszahozni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ebben segítségünkre van az Egri Gárdonyi Géza Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, vagy a világszerte elismert, nyíregyházi Cantemus Kórus, akik mind elfogadták meghívásunkat, és értékhordozó előadásukkal hozzájárulnak rendezvénysorozatunk céljához” – mondta Dörner György.

Az igazgató szavait erősítette meg a premierdarab főpróbája előtt Kerényi Imre, aki szintén úgy véli, a művészet eszközeivel lehet megfékezni Európa romlását.
„Szabó Magda hiánya fájó, nagy űrt hagyott maga után. Az a szép, fényes nap című műve pedig rendkívül aktuális, Magyarország első nagy rendszerváltásáról szól, a kereszténységre való átállásra, miközben egy remek családi történet is. Egy nagyapa, apa és egy ifjú szempontjából igyekeztünk bemutatni a történéseket” – tette hozzá a rendező, aki nagyon örült a felkérésnek, hogy ő rendezheti meg e hiánypótló rendezvénysorozat nyitódarabját.

A premierdarabot megelőzően szentmisével és ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a május 22-ig tartó rendezvény. A ceremónián részt vesz Tarlós István főpolgármester, és felavatják a külön erre az alkalomra készített keresztet is.