„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

A Magyar Régészet Napja az idén első alkalommal kerül megrendezésre hagyományteremtő céllal. Számos budapesti és vidéki múzeum csatlakozik a Magyar Régész Szövetség kezdeményezéséhez.
Az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva a százhalombattai „Matrica” Múzeumban (2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 1-3.) május 30-án 12 órától az iskolásoknak különleges programot ajánlanak a szervezők, a harmadik osztályosok az „Őskor itt, őskor ott… című – helytörténeti vetélkedőn vesznek részt. A „Matrica” Múzeum és Régészeti Park a helyi általános iskolákkal kötött együttműködés alapján minden évben megrendezi az iskolások helytörténeti vetélkedőjét. Ezek a vetélkedők mindig más évfolyamnak szólnak, és mindig más kiállításhoz, egységhez kapcsolódnak. Ebben az évben véletlen és szerencsés egybeesés a versengés dátuma és témája és a Magyar Régészet Napja programsorozat.
A kétfordulós vetélkedő első része a „Matrica” Múzeum állandó kiállításának bronzkori és vaskori részében zajlik, majd a Régészeti Parkban folytatódik. Így a versenyzők nemcsak a kiállított régészeti leletekkel ismerkednek, hanem a kísérleti régészettel és a rekonstrukciókkal is. A játékos feladatok válaszait a Múzeumban és a Parkban meg kell keresniük a gyerekeknek. A nyertes csapat három tagja egyhetes nyári táborozást nyer a Régészeti Parkban.
31-én 10-14 óráig „Régészet Nr.1.” címmel az érdeklődők a „Matrica” Múzeum régész munkatársainak szakvezetésével járhatják körbe a „Matrica” Múzeum állandó kiállítását. A vezetés során az alábbi témákat fogjuk érinteni: a régészeti munka célja és feladata, a régészeti kutatás különböző területei és módszerei. Részletes bemutatásra kerülnek a százhalombattai bronzkori tell-településen folyó nemzetközi ásatás és az ott alkalmazott vizsgálati módszerek. A látogatók kipróbálhatják az ásatási földminták átmosásából származó „kemény frakció” válogatását és mikroszkópos vizsgálatát. Ezen kívül gyakorlati bemutatón további ismereteket szerezhetnek a bronzkorban használt kőeszközökről. Előadás, Laborlátogatás, Tárlatvezetés is várja a látogatókat!
A Magyar Régészet Napja – 2014. május 30 – 31.