Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A francia filmgyártás sajátos hangulatvilága, életvidám humora mindig is meg tudtak fogni, mindemellett történet szempontjából is élvezhetőek. A Fordulópont egy jóra sikeredett viszonylag különös helyszínen játszódó francia kalandfilm.
A főszereplőt a nézők az Életrevalók című ugyancsak francia filmből ismerhetik. Itt, mint Yann Kermadec, vitorlásversenyző tér vissza a vászonra. Mikor felesége testvére egy motorbaleset miatt nem tud indulni a Földkerülő vitorlásversenyen, az álma valóra válik es ő kapja meg a hajót, hogy helyette részt vegyen. A verseny Franciaországból indul. A déli féltekén megkerülve a Földet kell ugyanide visszaérni es csak ugyanaz az egy személy tartózkodhat a hajón. A bonyodalom ott kezdődik, mikor a második héten egy potyautas, Mano (Samy Seghir) felszökik a vitorlásra, nem is sejtve, hogy egy jó 2-3 hónapos út áll előttük.
A film jórészt a hajón játszódik, a főbb események mindenképp. Főleg Skype beszélgetések alkalmával láthatjuk az otthon maradt csapatot, családot. A bezártság érzését a hajón mintha ezzel az egy fő helyszínnel akarta volna érzékeltetni a rendező. Így sokkal közelebb érezzük magunkat a hajón lévőkhöz, felnagyítva látjuk az érzelmeiket es az általuk átélt eseményekkel is jobban tudunk azonosulni. Hozzá kell tenni, hogy nagyon hangulatosak a különböző kamerabeállítások a vitorláson, sokat ad a filmhez, ha tényleg a nyílt vízen veszik fel a jeleneteket, ahogy itt is tették.
A párbeszédek el lettek találva, itt-ott beleraktak egy kis életvidám francia humort. A főszereplő a film végére egy jellemfejlődésen megy keresztül: a film elején a versenyen való szereplés, majd annak megnyerése a fő célja, ez a végére elveszti prioritását. A Mano-val töltött idő rádöbbenti, vannak fontosabb dolgok is az életben. Először legszívesebben bármelyik útjába eső szigeten kirakná, viszont ezt először csak a természet, végül saját öntudata akadályozza meg.
7/10 pont
Fordulópont (En solitaire / Turning tide) - színes, magyarul beszélő, francia kalandfilm, 97 perc, 2013
Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Rendezte: Christophe Offenstein
Szereplők: Guillaume Canet (Frank Drevil), François Cluzet (Yann Kermadec), Arly Jover (Anna), Karine Vanasse (Mag Embling), Virginie Efira (Marie Drevil)