Koronázási Ünnepi Játékok Székesfehérváron. Szent László, a legendák királya – szertartásjáték

Székesfehérvár és a Vörösmarty Színház második alkalommal rendezi meg a Koronázási Ünnepi Játékokat 2014. augusztus 16. és 19. között.

A grandiózus esemény az országban egyedülálló módon jeleníti meg az Árpád-házi királyok korát, miközben középkori hangulatba öltözteti a történelmi belvárost. A Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013-ban hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Koronázási Ünnepi Játékokat. A nagyszabású, tízezrek által látott, 1 km hosszú felvonulás a királyi óriásbábokkal, a történelmi belvárost átszelő mozgó képregényes időutazásra csábító Fény utca és István király koronázásának felelevenítése egy csapásra belopta magát az emberek szívébe.

Az első Koronázási Ünnepi Játékok fő eseménye az István oratórium volt. A Koronázási szertartásjáték közel 900 éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával, több mint kétszáz fellépővel, grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával valósult meg. Az egyedülálló helyszínen, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, a székesfehérvári Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhelyen, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán 2014 nyarán a Nemzet Bajnokának, az európai keresztény államiság egyik fontos alakjának, a legendák halhatatlan hősének, a később szentté avatott László király koronázásának szakrális ünnepe elevenedik meg Szikora János rendezésében. László megformálója Makranczi Zalán, a Koronázó érsek Blaskó Péter, a Szertartásmester ismét Mihályi Győző lesz

2014-ben a fesztivál központi alakja Szent László. Cselekedeteit és a róla szóló legendákat a Fény utca hét stációban idézi fel, Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén, mintegy 1000 m2-en. A Képes Krónika festett képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatják be a szellem emberét, aki fölött angyalok lebegtek, a spirituális alakot, aki ima közben a Földtől is elemelkedett, a Naphőst, aki Szög nevű sámánlován a csillagokig rúgtat fel és legyőzi az Éj fekete erőit. Megidézik a legendát, akihez csatáiban még évszázadokon át fohászkodtak a magyar seregek, mert hittek abban, hogy László nem halt meg, csak alszik, és ha szólítják, hatalmas lován elővágtat, és egymaga képes vesztésre álló csaták kimenetelét megfordítani.
A Fény utca nappal „Rajz utcává” alakul, hiszen a Rajzolni király! című pályázat nyertes művei kifeszített és kontúrokkal előrerajzolt vásznakon újraszínezhetők lesznek. A legjobb alkotásokból zászlókat készítenek, amelyek a Fehérvári királyok menetének állandó kísérőivé válnak nemcsak ebben az évben, hanem a következő fesztiválokon is.

Az Árpád-házi királyokat bemutató óriásbáb-gyűjtemény idén új tagokkal bővül:
László, I. Géza (Magnus), Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon várja a nyári alkotótáborban a lelkes székesfehérvári diákokat, akik idén is Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész, történész és Grosschmid Erik Blattner Géza- díjas bábtervező segítségével keltik életre a királyt és az életében fontos szerepet játszó személyeket.
A Koronázási Ünnepi Játékok több mint egy nagyszabású művészeti fesztivál.
Eseményei nyomán Magyarország egykori szakrális központjában minden évben néhány napra feltámad a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy királyunk alakjával. A remények szerint így az emberek emlékezetében lassan felépül majd az a Pantheon, amelyben történelmünk minden sorsfordító nagy alakja elnyeri végre méltó helyét.
„Bízunk abban, hogy 2014 nyarán Szent László királlyá avatása után büszkén mondhatjuk: hagyományt teremtettünk.”
2014. augusztus 16-19.
Koronázási Ünnepi Játékok, Székesfehérvár
Szent László, a legendák királya — szertartásjáték