2015. január 8-án a Latarka - Kortárs Művészeti Galériában (1061 Budapest, Andrássy út 32.) nyílik Az Apró Dolgok Istene kiállítás.

A Polish Institute Budapest közreműködésével, egy szerencsés találkozás eredményeként két Szlovákiában élő alkotó (Klaudia Kosziba, Szőke Erika) és két Budapesten élő művész (Horvát Roland, Őry Annamária) munkáiból láthatunk válogatást. Kurátor: Tomasz Piars. Megnyitó 2015. január 8. 19.00.

Kapcsolat teremtés. Egyrészt a művészek és régiók között, másrészt a világgal való kapcsolat, - ami ez esetben a mindennapi élet apró momentumaiban jelenik meg, ahogy a belső történések tükrében megmutatkozik.

„A kiállítás négy alkotója (Klaudia Kosziba, Szőke Erika, Horvát Roland, Őry Annamária) különböző látásmódokat alkotói attitűdöket képviselnek, mégis sok minden, ami leginkább a festőiségben, illetve egy-egy azonos szimbólum megtalálásában jelenik meg, gyakran mindannyiunknál azonos. A kiállítás azokra a pontokra fókuszál ahol nincs semmi, arra, amikor nem nézünk sehova, mégis a szem elkap a valóságból egy pillanatot, egy apró dolgot: egy ottfelejtett kesztyűt, egy kézmozdulatot, egy megcsillanó fényt egy üvegen, és ez az apró dolog válik a belső élet tárgyává, érzéseket, hangulatokat, gondolatokat közvetítve. Tehát a mindennapi dolgokról, az apró dolgok isteneiről szól a kiállítás. Természetesen egy-egy dolgot mindenki másképp visz tovább, „a pillanat” szubjetív benyomásokat tükröz, mégis a rész -ben megjelenő egész -ről szól. Hiszen, és itt lép be a szubjektum, egy pillanatot, amiben érzések gondolatok kapcsolódnak egybe, mindenki másképp visz tovább, valakit a dolgok dinamikája érdekel, és érzelmi mélysége (Horvát Roland, Klaudia Kosziba) éppen ezért, a valóságból kiragadott kép (egy kenyeret elmetsző kés, néhány kis üveg az asztalon) alkalmas arra, hogy a megélt tapasztalatot közvetítse, festői eszközökkel. Van, akit nem a dinamika vonz, hanem a szemlélődés, belemerülés valamibe, egy szimbólummá vált mozzanat kapcsán, elemző álláspont, így a munka sokszor sorozatokban bontakozik tovább. (Szőke Erika, Őry Annamária) Sokszor önreflexiós kísérletekké is válnak. Hiszen a tudatunkban hordunk mindent. A viszonylagosság felismerése, és az egyensúly megtalálása mindannyiunk számára fontos. ”Egy lábbal, vagy kézzel, az ember mindig a talajon kell, hogy maradjon”.
Ám az emlékek, (Erika Szőke, utazás nagyanyámmal) egy régi fénykép kapcsán felmerülő viszonyok, éppúgy a szubjektív és az egyetemes egész részei. A teljesség itt nem a pillanat esszenciájának a szemszögéből jelenik meg, hanem egy nagy időtlen ciklus részeként, aminek az alkotó, mint szereplő is része. A test- kéz éppen így hordoz végtelen jelentést magában. ”Érintés” Érintettség, megérintés. Az érintés és ezáltal az érintettség, amiben valódi belső elmozdulásunk, külsővel való kapcsolat teremtésünk, és hasonulásunk vagy elegyedésünk válik tapinthatóvá érezhetővé. Kezek, mint az érintés eszközei, kesztyűk, amik holmi burokként, avatarként képessé tesznek bennünket más külső világokban való érintkezésre, de maga a világtól való és szív általi érintettség képei is. Puhább érzékenyebb nem látható, de tapasztalható belsőnk belül marad, de a húsból körénk szőtt kezek hidak és biztos médiumai a körülölelőknek. Egy virág, egy kislány arca, egy madárka, egy láb és egy kéz, szólni tudunk egymáshoz, de mindannyian a túlvilágon vagyunk valóban.
„A képek egyszerűek, mint egy ollóval kivágott talált képek az íróasztalon, önálló életük van, az első két kép határozza meg a hozzájuk fűzhetőket, így hát játszhatni vele, tehát esetlegességük és fura kivágottságuk miatt a csoporthoz illeszthető darabok száma nő, így egy tánccá, egy dallá válnak, és többnyire érzelmi semlegességük, avagy visszafogottságuk miatt, a néző egészíti ki őket, avagy a nézőben tud belobbanni valami nem változó örök.”
(Tomasz Piars / Bánki Ákos / Esse Bánki Ákos / Bársony István)