Ős-Mini: Születésnappal egybekötött lemezbemutató koncert

Nagyszabású koncert a Városligeti Sörsátorban.

A Mini egyik legrégibb formációja 2001 után újra csatasorba áll. Emlékút a Balladafolyón címmel a közelmúltban került a boltokba legújabb albumuk, amelynek bemutatója mellett egyben a legendás banda basszusgitárosának hetvenedik születésnapját is ünnepelik.

Emlékút a Balladafolyón címmel jelent meg 2015 áprilisában az ős-Mini gyűjteményes albuma, amelyen az 1972-73-as kislemez felvételei mellett a Videoton jazzfesztiválon játszott két opusz, a Ködben és az Éjféli nap is meghallgathatók. 2013-ban a zenekar az antológiából hiányzó három számot - Találkozások Béla bácsival, Visszatérés a városba, valamint a címadó szerzeményt - stúdióban rögzítették, amelyekkel kiegészülve befejeződött a zenekar korabeli dalainak rekonstrukciója.

Két apropóval is bír az ős-Mini együttes 2015. augusztus 19-i nagykoncertje.
Egyrészt a már említett Emlékút a Balladafolyón album lemezbemutatóját tartják, másrészt a zenekar basszusgitárosa, Nagy István ezzel az eseménnyel ünnepeli meghívott barátai és zenésztársai társaságában hetvenedik születésnapját. Egy vérbeli zenész - hol máshol - mint a színpadon, kedvenc zenésztársai körében, lehetőleg minél nagyobb számú közönség előtt, kezében kedvenc hangszerével ünnepeli kerek születésnapi évfordulóját.

A közreműködő zenészek az ős-Mini tagságán (Török Ádám, Papp Gyula, Nagy István, Németh „Nemecsek” Tamás) kívül ott lesz a gitárvirtuóz Tátrai Tibor, valamint a zseniális szaxofonos Muck Ferenc is, de a 20 órakor kezdődő óriási dzsemborin együtt ünnepel az új-Mini két kiválósága, Gazdag Viktor gitáros és Horváth Misi szájharmonikás is.

Egy kis visszatekintő:
2008-ban, a Moiras kiadó gondozásában, Fruit Pebbles címmel LP-n megjelenik az együttes nyolc felvételét tartalmazó antológia.
2011-ben, a Mini negyven éves fennállásának évfordulóján a zenekar eredeti (1971-es) felállásában újra koncertezik. Ugyanebben az évben digitális változatban ismét boltokban kerül a Fruit Pebbeles gyűjteményes korong.
A Magyar Nemzet Online és a passzio.hu portálok által megkérdezett tizenegy rock szakíró szerint a „Minden idők 30 legjobb rock LP-je” listáján a Fruit Pebbles az előkelő második helyezést éri el.
2015 áprilisában a Grund Records kiadó megjelenteti az Emlékút a Balladafolyón albumot.
2015. augusztus 19-én 20 órától a Városligeti Sörsátor színpadán az eredeti felállású ős-Mini együttes – sztárvendégek közreműködésével - lemezbemutató koncerttel egybekötött születésnapi koncertet ad basszusgitárosa, Nagy István hetvenedik születésnapja tiszteletére.

A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a Városligeti Sörsátorban, 1146 Budapest, Városligeti krt. 1.