A SkyShowtime nyilvánosságra hozta a valódi bűnesetet felgöngyölítő, exkluzív drámasorozata, a Happy Face (A mosolygós gyilkos) hivatalos előzetesét és premierdátumát. A sorozat május 8-án érkezik, rögtön három epizóddal. A premiert követően az új részek hetente jelennek meg.

Ismét a legjobbak közt várja a végső megmérettetést négy szigetes fesztivál.
A Sziget, a Telekom VOLT, a MasterCard Balaton Sound és a B.My.Lake a legjobbak közt a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards versenyében.
Majd’ negyven fesztivál került be idén az európai fesztiválokat mérlegelő Festival Awards „nagyfesztivál” kategóriába. A legjobbak közt idén is ott az eddig már kétszer is a legeslegjobbnak választott Sziget. A közepes méretű fesztiválok versenyében a szigetes színeket képviseli a VOLT és a SOUND és a kisméretű fesztiválok közt pedig ott a B.My.Lake. A Sziget egy másik kategóriában is nominált. A legjobb zenei felhozatal, azaz a Best European Line-Up kategóriában mindössze kilenc fesztivál verseng idén. A Sziget mellett – többek közt – a dán Roskilde, a belga Rock Werchter és a spanyol Primavera fesztivál is részt vesz ebben a megmérettetésben.
Szavazni itt lehet.
A végeredmény pedig január 14-én, a hollandiai Groningenben zajló FestAwards gálán válik ismertté, mint mindig.
2011-óta minden évben nyert szigetes fesztivál a megmérettetésen.
A Sziget eddig két alkalommal hozta el a pálmát a legnagyobb fesztiválok közt (2011-ben és 2014-ben), a 2012-es MasterCard Balaton Sound a közepes méretű kategóriában nyert és a 2013-ban debütált B.My.Lake rögvest a legjobb új fesztivál kategóriában bizonyult győztesnek.