Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

2015. december 20-án 19.30 órakor a Concerto Budapest-tel.
Három Csajkovszkij-mű hangzik el a Zeneakadémián, a Concerto Budapest ünnepi koncertjén, ahol Várdai István gordonkaművész is fellép a zenekarral, a dirigens pedig a dán születésű izraeli hegedűművész és karmester, Nikolaj Znaider lesz.
Znaider a neves Juilliard Schoolban tanult, 1992-ben, alig 16 évesen nyerte meg a 4. Nemzetközi Carl Nielsen Hegedűversenyt, karmesterként pedig 2010-ben, a Marinsky Színház zenekarával közös fellépésen debütált.
A Rómeó és Júlia című nyitányfantáziával indul az este, amelynek komponálására ifjú kollégája, Balakirev ösztönözte a zeneszerzőt, a darab ajánlása is neki szól. A nyitányfantázia első verziója 1869-ből való, ezután Csajkovszkij két alkalommal (1870-ben és 1880-ban) is átdolgozta művét.
A Változatok egy rokokó témára gordonkaversenyt a német W. Fitzenhagen számára, 1876-ban írta Csajkovszkij – a gordonkaművész akkoriban a moszkvai konzervatórium tanára és a cári zeneegylet hangversenymestere volt, a zeneszerzőhöz pedig szoros baráti kapcsolat fűzte. Hét variációt foglal magában a sorozat, a változatok során fokozatosan bontakozik ki a szólóhangszer bravúrja, amelyet ezen az estén Várdai István (több nemzetközi verseny díjazottja-nyertese, 2015-től – Baráti Kristóffal közösen – a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetője) szólaltat meg.
Az est záró darabjának, az V. szimfóniának premierje 1888-ban, a szentpétervári Marinsky színházban volt, és maga Csajkovszkij dirigálta a zenekart. A szimfónia ciklikus szerkesztésű, fő témája mind a négy tételben visszatérően hallható.