Tavaszt karácsonyra!

2016-ban április 8. és 24. között rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált.

Az immár 36. alkalommal sorra kerülő eseménysorozat folyamatosan bővülő programkínálatára már lehet jegyet kapni. Folytatódik a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködése, így 2016. április 8. és 24. között ismét e három intézmény koordinálja a 36. Budapesti Tavaszi Fesztivált.

A főváros legjelentősebb tavaszi programsorozatán a nagyszabású zenei koncertek mellett számos opera, tánc- és színházi, képzőművészeti, valamint szabadtéri program várja az érdeklődőket. A fesztivál programja 2016-ban is több izgalmas tematika köré szerveződik. Liszt Ferenc, a magyar és egyetemes zenetörténet kiemelkedő alakja tiszteletére ismét műsorra tűzik a komponista és kortársai darabjait, valamint olyan alkotásokat, amelyeket a mester ihletett. A zeneszerző Weimarban komponált főműve, a Krisztus a Staatskapelle Weimar és a Magyar Rádió Énekkarának előadásában csendül fel, és Liszt inspirálta Dubrovay László: Faust, az elkárhozott című szerzeményét, amelyet a Pécsi Balett táncosaival most először láthat a közönség. Április 10-én két fiatal magyar zongorista, Farkas Gábor és Balog József a mester virtuóz versenyművein osztozik a Magyar Rádió Zenekarának kíséretével, este pedig a bravúros zongorista-zeneszerző, Oláh Kálmán improvizál Liszt-témákra. 2016-ban ünnepeljük Bartók Béla születésének 135. évfordulóját, a Budapesti Tavaszi Fesztivál több programja is kapcsolódik e jeles apropóhoz. A nyitóhangversenyen hosszú évek után újra a fellépők között köszönthetjük a Budapesti Fesztivál Zenekart, David Robertson vezényletével és Kim Kashkashian közreműködésével, többek közt Bartók Brácsaversenye is a programjuk része.

A fesztiválnak számos kínai kapcsolódása lesz: a Magyar Nemzeti Múzeum a kínai és európai történelem egyik legizgalmasabb érintkezési területét mutatja be A selyem útja című, kiemelkedő műtárgykincsekben gazdag tárlatán. Ehhez kapcsolódva fiatal és befutott kínai tervezők és a selyem magyar szerelmese, Katti Zoób ruháit is megcsodálhatják az érdeklődők. Az Erkel Színházban Puccini Turandot című operája különleges megvalósításban kerül színre: a Kínai Nemzeti Opera előadásában minden szereplő, a zenekar és a kórus is Pekingből érkezik.
Bár a kínálat folyamatosan bővül, már most érdemes szemezgetni a jobbnál jobb előadások közül. Áprilisban olyan világsztárok lesznek a fesztivál vendégei többek között, mint Ramón Vargas, aki Mozart Idomeneo című operájának egyik főszerepét énekli, vagy Vlagyimir Galuzin, aki Csajkovszkij Pikk dáma című operájában lép fel. Érkezik a Filarmonica della Scala, akiket az itthon Mahler-tolmácsolásáról ismert Myung-Whun Chung vezényel. 2016 tavaszán a fellépők között lesz új lemezével Snétberger Ferenc, a Ránki Dezső-Klukon Edit zongoraművész házaspár, a Womex-életműdíjas Cheikh Lô, kvartettjével az ausztrál jazz-zongorista, Sarah McKenzie, az amerikai jazzorgonista, Joey De Francesco vagy Jeff Mills a detroiti techno DJ, a jazz-szaxofonos Wayne Shorter és napjaink egyik legnépszerűbb jazz-zongoristája, Robert Glasper. Nagysikerű 2014-es koncertje után egy igazi klasszikussal, a Carmina Buranával tér vissza a Müpába az ütőhangszeres virtuóz, Martin Grubinger. 

A fesztivál olyan izgalmas produkciókat kínál, mint a komolyzenei mestertudást fergeteges humorral elegyítő duó, a hegedűs Aleksey Igudesman és a zongorista Hyung-Ki Joo estje a Millenárison; az újcirkusz egyik legeredetibb képviselőjének, a Les 7 doigts de la main társulatának Cuisine & Confessions című előadása a Fesztivál Színházban, vagy Ula Sickle és a Kinshasa Electric kongói táncelőadása a Trafóban. Több mint két hét alatt ismét fesztiválhangulat tölti be a várost, a köztereken ezúttal is meglepetésekkel találkozhatnak a járókelők, akik akár maguk is a produkciók szereplőivé válhatnak, legyen az akár a Fesztiválnyitó Promenád, akár a zárónap közös kóruséneklése.

A jegyértékesítés elindult, jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve online is vásárolhatók. A honlapon a folyamatosan bővülő programkínálatról naprakész információk találhatók.