Jubilál a X. Országos Étterem Hét

Március 21. és 27. között több mint százharminc felső- és középkategóriás étterem kínálatát ismerhetik meg.

Aki előzetesen asztalt foglal a www.etteremhet.hu weboldalon, (ahol a programba bekapcsolódott éttermek listája megtekinthető) minőségi, háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthat 3,300.–forinttól kezdődő áron (amely a szervízdíjat is tartalmazza), szabadon választva a résztvevő éttermek közül.

A tízedik, jubileumi Étterem Hét alkalmából a szervezők és a résztvevő vendéglátók a bevétel  egy részét felajánlják a Gyermekétkeztetési Alapítványnak, hátrányos helyzetű gyermekek  étkeztetésének támogatására. A kitűzött cél az, hogy a felajánlásnak köszönhetően az új év jegyében 2016-ban, legalább 2016 gyermek lakjon jól.

A vendégek részéről nagy igény mutatkozott arra, hogy a legdrágább, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó éttermek kiemelt minőségű menüt kínáljanak. Ezért a 2016. tavaszi Étterem Héten ismét jelen lesznek az ún. Prémium menük, melyeknek ára 4,900.− forint lesz.  A Prémium menük különleges minőségét kiváló, Michelin ajánlással is rendelkező éttermek fémjelzik. A DiningCity nemzetközi étteremajánló márciusban már tízedik alkalommal szervezi meg a Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Országos Étterem  Hetet. A programban ezúttal is jó néhány olyan étterem vesz részt, amely szerepel „Az 50 legjobb magyar étterem” listáján. A minőségi vendéglátás szellemében az Étterem Hétre  kialakított szabad helyek száma az egyes éttermekben limitált, de aki igyekezett az asztalfoglalással, az akár Michelin ajánlással rendelkező étteremben is elfogyaszthatja a kedvező árú ebéd-, vagy vacsoramenüjét.

A X. Étterem Hét programjához minden eddiginél több vendéglátóhely csatlakozott, amelyek között szerepel új indulóként pl.: a Borkakas étterem, a Brasserie & Atrium (Corinthia Hotel), a Buddha-Bar Budapest, a Macesz bisztró, a Mészár Steak Kitchen, a SonkaArcok étterem, az Up & Down étterem, valamint a Costes étterem új vendéglátó helye, a Costes Downtown.

Az ízletes ételeken túl néhány vendéglátóhelyen Kovács Antal, háromszoros magyar sommelier bajnok ajánl egyedi áron különleges – kizárólag az ipari technológiától és adalékanyagoktól mentes – három tételes „borsort”. 
Az Országos Étterem Hét jó alkalom arra, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legmagasabb szintjeit. A programban résztvevő kiváló éttermek az étlapjuk legjavát kínálják vendégeiknek: általában 3-4 féle előételből, főételből és desszertből választhatnak az ízek kedvelői. A sokak által megszeretett rendezvény keretében a legutóbbi alkalommal több, mint 24 ezren látogattak el a résztvevő éttermek egyikébe. Sőt, az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt azoknak az érdeklődőknek a száma, akik az egy hetes program lehetőségét kihasználva több éttermet is kipróbáltak.

Az Országos Étterem Hétre személyesen vagy telefonon NEM lehet asztalt foglalni – erre a célra a rendszer csak az online foglalásokat regisztrálja.

A vendégek az asztalfoglalás elküldése után azonnali visszaigazolást kapnak e-mailben a foglalás sikerességéről. A X. Országos Étterem Hét sajtóebédjén a Corinthia Hotel Budapest Brasserie & Atrium Étterme bemutatta az eseményre készült teljes menüajánlatát. A Corinthia Hotel Budapest másodszorra vesz részt az Országos Étterem Héten. A szálloda Michelin Guide ajánlású Brasserie & Atrium étterme valódi fine-dining élménnyel, magyar és nemzetközi ételekkel, tradicionális és modern gasztronómiai mesterfogásokkal várja a gourmet kalandokra vágyó vendégeket.