2017. december 17. - vasárnap

„a Gólya és a velnessz disznó”

Kinyomtatom...
plakát

A Roncsfilm Kettő „előfilmje” Szomjas György rendezésében.

Szomjas György a Roncsfilm Kettőre készül, de előtte még jön „a Gólya és a velnessz disznó” Gólya Presszó, mint helyszín és fő támogató. Szomjas György 1992-ben készített mozija, a Roncsfilm sokak szemében kultikus alkotás. Három és fél éven keresztül vetítették minden este a Szikra moziban. Egyes jelenetei, a párbeszédek ma már klasszikusnak számítanak.

Most a Roncsfilm Kettő forgatását tervezik az alkotók, de előtte néhány egykori és új szereplővel (többek között Szőke András, Badár Sándor, Pepe és Kapa, avagy Scherer Péter és Mucsi Zoltán, valamint Hobo) egy hosszabb dumafilmet is készítenek, „a Gólya és a velnessz disznó” címen, a Roncsfilm Kettő anyaggyűjtése és előkészítéseként

A „Gólya” film:
A film kb. 70 perces lesz, és olyanok jelennek meg benne mint, Szőke András és Badár Sándor, Kapa és Pepe, Hobo, és még sokan mások. A beszélgetéseket ugyanott veszik fel, a Gólya presszóban, ahol a Roncsfilm is játszódott. Barátaink egy-egy történetet mondanak a kamerába egy sör vagy pálinka mellett. Ezek a történetek képezik alapját a készülő nagyjátékfilm forgatókönyvének, és így némelyik bekerül majd a Roncsfilm Kettőbe is, színészekkel, megrendezett formában. A „Gólya” film, illetve a Roncsfilm Kettő új történeteket mesél el arról a világról és közegről, amiben ma, 24 évvel később élünk. Most már talán egy kicsit keserűbben, de éppoly szórakoztatóan.

A „Gólya” film, illetve a Roncsfilm Kettő forgatókönyve társadalmi finanszírozásban készül, amelynek kampánya elindult az Indiegogo honlapon.
Miért érdemes támogatni „a Gólya és a velnessz disznó” című projektet?
Elkészül egy olyan kb. 70 perces film, amire ma nehéz állami forrásból pénzt szerezni. A filmet minimális stábbal, saját erőből készítjük, a támogatás ezért szükséges.

A rendező, Szomjas György a „magyar újhullám” egyik kiemelkedő alakja, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Kiváló művész. 12 nagyjátékfilm, és számtalan dokumentum- és rövidfilm rendezője. Legismertebb játékfilmjei: Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek, Kopaszkutya, Könnyű testi sértés, Falfúró, Roncsfilm. Első játékfilmjével (Talpuk alatt fütyül a szél) új műfajt teremtett: a magyar westernt (eastern), cowboyok helyett betyárokkal. Munkásságában fontos szerepet tölt be a rock és a népzene, általában a populáris kultúra iránti érdeklődése.
Producer: Garami Gábor - CINEMA-FILM Kft.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

John Lennon

Legendás beszélgetésekből adott ki interjúkötetet a Playboy.

Fotó: Rácz Attila

Évekre visszanyúló hagyománya van már annak, hogy a Békéscsabai Jókai Színház időről időre vendégül látja egy-egy előadásán a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyermekeket, az utazásukat is biztosítva.

borító

Megjelent Czanik Balázs új receptkönyve.