Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

Véget ért a II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál az RS9 Színházban.
A november 24. és 27. között megrendezett fesztivál négy napján 19 társulat lépett fel elsősorban irodalmi adaptációra épülő előadásaival.
A zsűri döntése alapján a 300.000 forinttal járó Vallai-díjban részesült az Utolsó Vonal Művészeti alapítvány a Koronázás című produkciójáért.
II. díjat kapott a Jónás Tamás verseiből összeállított színpadi etűd, a „… De mivel saját képmására teremtett”.
A fesztivál III. díját Haragonics Zalán és Maczák Ibolya vihette haza az Ederlezi című produkciójáért.
A közönség is szavazott.
A nagyérdemű a 100.000 forinttal járó közönségdíját a Neptun Brigád nyerte Hamletman című produkciójáért, Baksa Imre előadásában, a produkció ezen felül elnyerte a Játékszín Bock színpadán való fellépési lehetőséggel járó különdíjat is.
A házigazda, az RS9 Színház a kortárs komoly zenét támogató különdíjat adott, Horváth Balázsnak a Parti Nagy Lajos verseiből komponált Sorok, Szavak, Betűk című előadásáért. A Művészetek Völgye Kaláka Versudvarában léphet fel Lackfi János és Gryllus Dániel meghívására az Andaxinszház Suttogók című produkciója. A zsűri két produkciót részesített dicséretben a Borsógörgető és az Irina című előadásokat.