Legendák nyomában: Szabad-ötletek, színházi katarzis

Folytatódik a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör népszerű sorozata, a Legendák nyomában.

Október 9-én, 18 órakor az „Ez is József Attila” című előadás, miként a cím is jelzi, nem a hagyományos klisék szerint nyúl a témához.

„József Attila tudta, hiszen Medvetánc kötetének mottójául választotta, hogy: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Valóban, a kultúrtörténet tanúsága szerint a géniuszoknak a rájuk rótt kereszttel kell bejárniuk útjukat, hogy kiszenvedjék magukból azokat az alkotásokat, amelyek szebbé teszik világunkat” – fogalmazott Czeizel Endre a Nyugat Pluszban, 2012-ben megjelent esszéjében.

A költő pokoljárását is bemutatja a hagyományos irodalmi előadóestektől sokban különböző, olykor fájdalmasan őszinte produkció. Zöld Csaba, Kálloy Molnár Péter és Szabó Zoltán Attila a Szabad-ötletek jegyzékébe is bátran belelapoznak, tudván tudva, hogy a költőgéniusz megrázóan különös szabad asszociációs írása sok vitát gerjesztett.

A Szabad-ötletekhez J.A. által ihletett mai dalok, versek társulnak. Az Újnyugatos szalonesten elhangzik Schwalm Zoltán Egy legenda sorsa című verse, illetve Filip Tamás és Szűgyi Zoltán is felolvas egy-egy, József Attila vonzásában született művet.
A Legendák nyomában-estek ötödik éve erősítik a József Attila Színház repertoárját.

Szabó Zoltán Attila és lapja, a Nyugat Plusz révén olyan kortárs alkotók szerepeltek már a kivételes sorozatban, mint – a teljesség igénye nélkül – Fodor Ákos, Petőcz András, Barabás Szilvia, Miske Emő, Bíró József, Vörös István, Agócs Sándor, Choli Daróczi József, Hekl Krisztina, Molnár József vagy Horváth Gábor Miklós.