„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Éld át a legendás Pink Floyd zenéjét és világát a Keep Floydinggal, Magyarország első számú Pink Floyd tribute zenekarával.
Egy év után, 2018. március 10-én visszatérnek az A38 Hajóra. A Keep Floyding Magyarország első számú Pink Floyd tribute zenekara. 1999-es alapítása óta az együttes mindig is feladatának érezte a Floyd zenéjének hiteles és igényes tolmácsolását.
Repertoárjuk a közismert dalok mellett mindig tartalmaz ritkán hallott zenei különlegességeket, valamint akár teljes albumokat is. Így előadásra került már általuk teljes egészében a The Wall, a The Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, és az Animals. Minden egyes műsort a helyszín és az alkalom jellegéhez formálva igyekeznek egyedülálló koncertélményt biztosítani, különleges fény-, hang-, vizuáltechnikával és egy LED-fallal a háttérben kiegészülve. Mostani koncertjükre best of programjukkal készülnek.
Tagok:
Goldschmidt Gábor - gitárok, ének
Tóth András - gitárok
Segesdy Márton - billentyűk, ének
Heinfarth György - dobok
Balázs Bálint - basszusgitár, ének
Haáz Imre - szaxofon
Garda Zsuzsanna - ének
Simon Edina - Ének
2018. március 10. (szombat), 19.30, A38 Hajó
Jegyek: elővételben 2.500Ft, előadás napján 3.000 Ft