Concerto Budapest Magyar Kincsek: Hommage à Mihály András

2018. március 10-én (szombaton) 19.30-tól a Pesti Vigadóban.

A XX. század óriása és két mestere, valamint a jelen egyik legsikeresebb magyar zeneszerzője: ezt az okosan összeválogatott négyest ígéri a koncert, melyen két versenymű társaságában két zenekari kompozíció hangzik majd fel Rácz Zoltán avatott irányítása alatt.

Vajda János önironikus címadású – Sinfonia ma non troppo –, négytételes műve 2010-ben szólalt meg első ízben, rögtön zajos közönségsikert aratva.

Szervánszky Endre a Bartók és Kodály nyomában pályára lépett zeneszerzői nemzedék egyik legérdekesebb tagja volt: 1954-es Fuvolaversenye szerencsére nemcsak a kor hivatalos elvárásainak felelt meg, de értékei az utókor számára is nyilvánvalóak. A versenymű szólistája a huszadik századi és kortárs fuvolairodalom népszerűsítésének elkötelezettje, Matuz István lesz.

Bartók Béla 1910-es Két képe (1. Virágzás, 2. Falu tánca) után Mihály András 1953-as Gordonkaversenye zárja majd a koncertet. Mihály András maga is csellista volt, így az igényes magánszólam megformálása máig nehéz és hálás feladatnak számít – ezúttal a Bécsi Filharmonikusok soraiból hazaérkező Somodari Péter számára.

Program
Vajda János: Sinfonia ma non troppo
Szervánszky Endre: Fuvolaverseny
Bartók Béla: Két kép, op. 10
Mihály András: Gordonkaverseny