Március 15-től ingyenesen látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka

A Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően újra régi pompájában látható a több mint 70 éve lezárt Román Csarnok.

Az impozáns múzeumi tér felújítása befejeződött, a csarnokot március 15-étől április 2-ig a látogatók is birtokba vehetik majd. A Liget Budapest Projekt keretében széles körűen korszerűsített múzeumi épület történetében ez volt az eddigi legátfogóbb és legjelentősebb rekonstrukciós fázis. Az új állandó kiállításokkal a Szépművészeti Múzeum október végén nyílik majd meg a nagyközönség számára.

A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek megújításán mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik csaknem 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm, különböző színű pigmentet, valamit 5500 aranymetál-lapot, azaz 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

A csarnok ingyenesen látogatható mindennap 10 órától, az utolsó látogatókat 17 órakor engedik majd be az épületbe. A belépés érkezési sorrendben történik, előjegyzés, időpontfoglalás nem lehetséges (csoportok számára sem). Tárlatvezetést a múzeum nem tud biztosítani. A múzeum arra kéri a látogatókat, vegyék figyelembe, hogy a csarnok befogadóképessége korlátozott, ezért előfordulhat, hogy az épületen kívül kell várakozni.