Snétberger Ferenc és a Concerto Budapest a MÜPA-ban

Közreműködik Snétberger Ferenc gitár, vezényel Keller András.

Snétberger Ferenc és a francia zene lesz a főszereplője ennek a koncertnek, ahol az embernek is nagyszerű, sőt példamutató gitárművész két műsorszám előadásának középpontjában szerepel majd.

Előbb a nagy brit gitáros, John McLaughlin „Mediterrán” melléknevű gitárversenyét fogja eljátszani: a nyolcvanas évek közepén komponált concerto magyarországi bemutató gyanánt szólal majd meg. Utóbb aztán Snétberger Ferenc a maga III. rapszódiáját adja elő, megidézve legsajátabb zenei világát, amelyben a roma hagyomány és a klasszikus zenei képzettség, a flamenco és a jazz hatása egyaránt jelenvaló. A koncert első részében Darius Milhaud népszerű és mulatságos zenekari darabja, a Bika a háztetőn képviseli majd a francia – és részben a brazil zenét, hiszen már maga a mű címe is egy régi brazil tangót idéz. Amíg Milhaud művéhez Jean Cocteau és Charlie Chaplin nevét kapcsolhatjuk, addig Paul Dukas szimfonikus scherzója, A bűvészinas Goethétől veszi az eredetét: az 1897-ben ősbemutatott kompozíció az épp száz évvel korábbi Goethe-balladát, s benne a varázsseprőt mozgásba hozó, ám azt már megállítani képtelen bűvészinast idézi fel a hallgató számára.

2018. március 21. szerda 19.30
Program:
McLaughlin: Gitárverseny – magyarországi bemutató
Milhaud: Bika a háztetőn, op.58
Snétberger: III. rapszódia
Dukas: A bűvészinas