A nagy szimultán a Legendák színházában

Sakklegendák sora az Újnyugat Irodalmi Kör előadásán.

Krizsán Edith, női nemzetközi mester és Tompa János, a Polgár-lányok egykori szövetségi kapitánya is asztalhoz ül a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban.

„Feketesárga tarkaság. / Figyelve áll őrt a sok tarka báb”
– írta Kosztolányi, de nemcsak őt és a New York Kávéház törzsasztalnál feltűnő írókat, költőket, Karinthyt, Robozt és társaikat ihlette meg a varázslatos táblajáték. Márki István például már 1872-ben megírta A sakkjáték nagykönyvét, melyben kiemelte a sakk erkölcsnemesítő mivoltát, hozzátéve, hogy: „… a sakkdeszkán nem az anyagi túlerő vagy véletlen, hanem a szellemi, az értelmi túlsúly vezet győzelemre”.

2018. április 7-én, 19 órakor az Újnyugat Irodalmi Kör és a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum közös előadása méltó folytatása lesz a tavaly a József Attila Színházban látott, nagysikerű Sakklegendák nyomában - produkciónak. A művészeti vezető, szerkesztő-rendező – ahogy akkor, úgy most is – Szabó Zoltán Attila, a Nyugat Plusz irodalmi folyóirat főszerkesztője, a Törzsasztal televíziós kult-show műsorvezetője. Házigazda: Csillag Péter, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum vezetője, a legendás művész unokája, és Horváth Gábor Miklós, költő. Az előadás főtámogatója: Budapest Főváros Önkormányzata, támogatója: az újszilvási Bolyhos Pálinkafőzde.

Az est különlegessége, hogy hazai sakklegendák (Krizsán Edith – női nemzetközi mester, magyar bajnok, és Tompa János – nemzetközi sakkmester, volt szövetségi kapitány) is részesei lesznek a közös színházi játéknak, avagy felolvasószínháznak. Mi több, szimultán-játékra készen várják a publikumot!

A gazdag program részeként, a sakk-színházi szeánszhoz tartozik majd Márai, Kosztolányi szövegei mellett kortárs alkotók (Debreczeny György, Novák Valentin, Horváth Gábor Miklós) sakk inspirálta írásainak bemutatója, a Molnár-C. Pál több művében, tusrajzain látható sportokról és sportolókról szóló előadás, valamint egy a játék géniuszainak (Tal, Fischer, Kaszparov) titkát megfejteni igyekvő kisfilm (Sakk a Törzsasztalon, rendező: Szabó Zoltán Attila) vetítése is. Az előadás után pedig pálinkakóstolóra várják a nagyérdeműt.