2018. június 21. - csütörtök

A Budapesti Fesztiválzenekar április 9-én elindította a bérletárusítást a 2018–19-es szezon koncertjeire

Kinyomtatom...
plakát

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa az Európai Hidak fesztivállal indítja el szeptemberben az új szezont.

Ezúttal a Baltikum és Lengyelország kultúráját viszi közelebb a közönséghez. Fischer Iván több Arvo Pärt-darabbal is készül, a litván Čiurlionis egyik művét pedig úgy hallgathatjuk meg, hogy közben a festményeit is látjuk. A közönség a fesztivál barokk koncertjén megismerheti a „lengyel Händel”, Gorczycki zenéjét is, a kortárs esten pedig a komoly nemzetközi karriert befutott, tüzes és rafinált portugál ütős, Pedro Carneiro játssza marimbán Erkki-Sven Tüür egyik neki komponált darabját. Miben rejlik az északi fény varásza? Milyenek az észtek, ha szenvedélyesek? A fesztivál misztikus, meseszerű koncertjein mindez kiderül.

Fischer Iván karmester szerint a „jövő zenekara” régizenét, új zenét, operát, szigorúan klasszikus zenét és crossovert is játszik, sőt, a zenészek még énekelnek is. A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója eszerint állította össze az együttes 2018–19-es szezonjának programját. Arvo Pärt, Bartók-opera, Stravinsky egy egész estén át, Debussy–Ravel-maraton és rengeteg nemzetközi vendégművész Leonidas Kavakostól Robin Ticciatin át Danyiil Trifonovig. A BFZ az új évadban közös koncertet ad Sebestyén Mártával és az Amadinda Ütőegyüttessel is.

Nemzetközi kedvencek
Az új évadban ismét a Fesztiválzenekarral muzsikál a szenvedélyes fiatal karmester, Robin Ticciati, az Amerikában is népszerű, őszinte és humoros osztrák mester, Manfred Honeck; Leonidas Kavakos bebizonyítja, hogy nem csak hegedűművészként, de karmesterként is elsőosztályú, a zenekar barokk együttesét pedig Midori Seiler és Reinhard Goebel is vezeti majd. A BFZ-vel fellépő nemzetközi szólisták csapatát erősíti a démoni tehetségű zongoraművész, Danyiil Trifonov, a cselló 21. századi nagykövete, Gautier Capuçon, érkezik a zenekar régi barátja, a finom és érzékeny Emanuel Ax és a hatszoros Grammy-díjas norvég zongorista, Leif Ove Andsnes is. Egy sikeres tavalyi közös turné után Sebestyén Márta itthon is fellép a zenekar Bartók-estjén, és közös koncerttel készülnek a Montréali Nemzetközi Zongoraverseny 2017-es győztesével, Fejérvári Zoltánnal is.

Új évad, új sorozat
A Fesztiválzenekar visszatér az Olasz Intézetbe és elindítja Concertino című sorozatát, melyben a BFZ zenészeit szólistaként hallhatjuk. A sorozatban a zenekar Végh Sándor Versenyének győztesei és szólamvezetői olyan izgalmas hangszereket mutatnak meg ebben a kiemelt szerepben, mint a nagybőgő vagy az altharsona.

Ünnepel a zenekar
A BFZ idén lesz 35 éves, amit decemberben egy különleges hangulatú, meglepetésekkel teli Titokkoncerttel ünnepel meg. Az évad második felében az Amadinda Ütőegyüttes 35. szülinapját is megünneplik egy közös koncerttel, melyen a magyarországi közönség először hallhatja a minimálzene első mestere, Steve Reich egyik kompozícióját.
A Müpával közös szervezésű maraton főhősei ezúttal Debussy és Ravel lesznek. Fischer Iván az új évadban Beethoven, Mozart, Bruckner és Dvořák műveit is vezényli majd.

Találkozások a nagyvilágban
A Fischer Iván által megalapított Vicenzai Operafesztiválon a zenekar a Budapesten hatalmas sikert aratott Falstaff-produkciójával mutatkozik be. Koncerteznek emellett a londoni Royal Albert Hallban, a bécsi Musikvereinban, az amszterdami Concertgebouw-ban, a berlini Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban is.

Találkozások itthon
A BFZ folytatja közösségi koncertsorozatát is: az új szezonban is három teljes héten keresztül ad ingyenes koncerteket az ország különböző pontjain. Ahogy Fischer Iván fogalmaz: „A lényeg az, hogy szolgáljuk azt az országot, várost, azt a közösséget, amely a működésünket lehetővé teszi. Mivel nem mindenki jut el a koncerttermekbe, mi megyünk el hozzájuk iskolákba, templomokba, idősotthonokba. Egyre népszerűbb ez a közvetlen találkozás, a közönség és a zenészek is imádják, hogy nem csak a távolból ismerkednek egymással, hanem sokkal személyesebben is.”

A 2018–19-es szezon programfüzete itt.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

teljes_kepernyo_rogzitese_2018.06.20._235105.jpg

Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő emlékére.

20 éves születésnap

Minden várakozást felülmúlóan növelte árbevételét a Praktiker 2017-ben.

Zsuffa Zsanna Lídia - kócsag

A 300 m2-nél valamivel nagyobb alkotás a XI. Bertalan Lajos utca 16. szám alatt található társasház tűzfalára került fel, tervezője Zsuffa Zsanna Lídia.