2018. augusztus 21. - kedd

Mit keresett Jakab az ágy alatt?

Kinyomtatom...
Éder Vera foró

A Budapest Bábszínház bemutatója a Tavaszi Fesztiválon.

A Budapest Bábszínház idei évadának utolsó premierje egy különleges, interaktív előadás, amelyet fiatal alkotócsapat hoz létre Dániel András toplistás mesekönyvéből.

„Mint a legtöbb gyerek, én is féltem a sötétben bujkáló ismeretlentől. Ez egy olyan ősi félelem, ami nem múlik el teljesen a gyerekkorral. Erre épít sok felnőtteknek szóló thriller meg horrorfilm is. A Jakab persze nem az ijesztgetés felől közelít ehhez a fajta félelemhez. Épp ellenkezőleg: azt mondja, a szörnyek csak addig ijesztőek, amíg idegenek és ismeretlenek. Ez a darab – ahogy a könyv is – a megismerést és a megértést javasolja félelem elleni fegyverként. Ja, meg a humort! Mert sok félelemre tényleg az a legjobb gyógyszer!” – tanácsolja Dániel András, akinek mesekönyve 2014-ben jelent meg a Pagony Kiadónál.

És persze kivel ne történt volna meg, hogy egy játéka begurult az ágy (vagy valami egyéb bútor) alá, hogy aztán soha többé ne kerüljön elő? Főhősünknek, az ötéves Jakabnak épp a legkedvesebb üveggolyói tűntek el az ágy alatt! Ám Jakab ahelyett, hogy hisztizni kezdene, esetleg a nagymamáját kérné meg, hogy segítsen neki, váratlan és igen bátor tettre szánja el magát. Bemászik az ágy alá, hogy visszaszerezze játékait az ott lakó szörnyektől! Csakhogy odabent a félelmetes sötét helyett egy furcsa helyekkel teli, ezerszínű világ tárul a szeme elé, egy különös és vicces lényektől hemzsegő útvesztő. Az előadás különlegessége a fiatal alkotócsapat, amelyet rendezőként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2017-ben diplomázott Szenteczki Zita vezet. A mesekönyvet Kautzky-Dallos Máté adaptálta, az ülőalkalmatosságnak is használható, óriás dominóból, ceruzából, építőkockából álló színes díszletet Rumi Zsófia, a meseillusztrációkból kiinduló méretes és mulatságos bábokat Horváth Márk tervezte. Az előadás dalait Tarr Bernadett írta, a koreográfus Kovács Domokos.

A Mit keresett Jakab az ágy alatt? egyedülálló produkció a Budapest Bábszínház történetében, ugyanis a színészekkel, Barna Zsomborral, Kovács Judittal, Pájer Alma Virággal, Pethő Gergővel, Spiegl Annával és Szolár Tiborral a nézők maguk is részesei lesznek a kalandnak. Az interaktív előadásban a kisiskolások együtt bújhatnak be Jakabbal az ágy alá, és győzhetik le félelmeiket.

Az előadás bemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, április 18-án lesz; az évadban április 20-án, május 13-án, 14-én, 23-án és 28-án, illetve június 4-én is látható.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

A lenyűgöző fantáziájú David Robert Mitchell ezúttal egy eszeveszett neo-noir lázálmot vitt filmre, amelyben egy főhős bizarr bűntények sorozatáról próbálja lerántani a leplet.

plakát

II. András koronázása elevenedik meg 2018. augusztus 18‒19-én a Nemzeti Emlékhelyen.

Görgényi Gábor (plakátterv)

Andrew Bovell többszörösen díjazott drámájának első magyar feldolgozása a Hatszín Teátrumban.