2018. november 18. - vasárnap

Csütörtöktől vasárnapig Föld Fesztivál az Állatkertben

Kinyomtatom...
plakát

A négy napon át tartó rendezvényen változatos programokkal várják a közönséget.

A városligeti intézmény a Föld napjáról már az 1990-es évek eleje óta minden évben kiemelt rendezvénnyel emlékezett meg, ám 2009 óta a rendezvényt több napon át tartó eseménysorozat formájában, Föld Fesztiválként tartják meg. Az Állatkert és partnerszervezetei jóvoltából változatos programokkal és látnivalókkal várják az érdeklődőket. És persze sok a kisállat is, hiszen a valóságos „sztárnak” számító kiselefánt és gorillakölyök mellett az elmúlt hetekben a gyűrűsfarkú makiknál, az indiai antilopoknál és a zebráknál is gyermekáldás volt.

Április 19-től 22-ig, azaz csütörtöktől vasárnapig a fesztivál tulajdonképpen a Föld napjának négynapos eseménysorozattá való kibővítését jelenti, amelyben vannak hétköznapi, főként tanulmányi csoportok számára szervezett, és hétvégi, elsősorban családoknak kínált programok is. Magáról a Föld napjáról – amelyet világszerte április 22-én tartanak meg – az Állatkert már az 1990-es évek eleje óta minden évben megemlékezett, a több napos Föld Fesztivált pedig 2009 óta tartják meg a városligeti intézményben, így a mostani már a tízedik Föld Fesztivál lesz.

Az Állatkert partnerszervezeteinek jóvoltából kert több pontján változatos és érdekes programokkal várják a Föld Fesztivál résztvevőit. A tóparti sétánynál a városligeti intézmény, illetve az általa életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány égisze alatt zajló mentő tevékenységgel, és persze magukkal a mentett állatokkal ismerkedhetne az érdeklődők. A Pest Környéki Madarász Kör teleszkópos madármegfigyelésre invitálja a látogatókat, az Ökocsiga Közhasznú Egyesület pedig az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos interaktív játékokkal, valamint kézműves programokkal készül. Ifjú természetőr képző is lesz a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata jóvoltából, a Pákásztanyánál pedig a vizek és vízpartok élővilágáról lehet érdekességeket megtudni.

A két hétvégi napon, azaz szombaton és vasárnap a fenti programok továbbiakkal egészülnek ki. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület munkatársai a vizes ökoszisztémák védelmével kapcsolatos érdekességeket mutatnak be, a Talajtani és Agrokémiai Intézet, valamint a Magyar Talajtani Társaság sátránál pedig izgalmas kísérletekre, interaktív talajtani bemutatóra lehet számítani. Lesz a magyar kutyafajtákat bemutató program is. Az ELTE Konfuciusz Intézete ügyességi feladatokon, papírhajtogatáson, kalligráfia készítésén keresztül hozza el Kína kultúráját. Az Excelsior Hegymászó Egyesület jóvoltából pedig a sziklaereszkedést is ki lehet majd próbálni az állatkerti Nagyszikla oldalán.

A sokféle program mellett rengeteg kisállattal is találkozhatnak az állatkerti látogatók. A legfőbb „gyereksztároknak” számító kiselefánt és gorillakölyök mellet több más állatnál, így a gyűrűsfarkú makiknál, az indiai antilopoknál és a zebráknál is gyermekáldás volt az elmúlt hetekben, és több kenguru is kölyköt nevel éppen.
A Föld Fesztiválhoz kapcsolódóan szombaton és vasárnap az Állatkert nyílt napot is tart a pedagógusok számára. Az óvopedagógusok, tanítók és tanárok – előzetes regisztráció alapján – díjmentesen vehetnek részt a nyílt nap programjain, amelyen elsősorban az intézményben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket ismerhetik meg. Emellett külön bemutatót szerveznek a pedagógusoknak a papagájokról, az elefántokkal való foglalkozásról, valamint Ausztrália állatvilágáról.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Csernus Tibor és Juhász Ferenc

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Várkert Bazár közös kiállítása, a Csernus és a Montmartre novembertől januárig izgalmas programokkal várja az érdeklődőket!

fotó: Kleb Attila

A Liszt és Prima-díjas zongoraművész belgiumi, kolumbiai és kanadai hangversenyei után a Fondation Cziffra által rendezett SenLiszt Fesztivál díszvendége és az eseménysorozat zenei versenyének zsűritagja.

Időpont: 
2018. december 1 - 2018. december 2
Mikulásvonat a gyermekvasúton

A Mikulás és segítői, a krampuszok december 1-jén, szombaton és 2-án, vasárnap ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat, hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös énekléssel, játékokkal várják a kicsiket, akik személyesen találkozhatnak a Mikulással, aki kis csomaggal ajándékoz meg minden gyereket.