2018. július 17. - kedd

Budapest Dal 2018: Közönség-díj is gazdára talál Budapest dala mellett

Kinyomtatom...
plakát

A várakozásokon felül érkeztek dalok a Budapest Dal 2018 pályázatra.

Összesen 116 előadó kapott kedvet, ihletet a dalszerzéshez. Ezért a zsűri végül, a meghirdetett 3 helyett, 6 dalnak ad lehetőséget, hogy megméretesse magát a Budapest Dala 2018 címért.

A sok pályázat és a rengeteg beérkező szavazat - április 23-ig 37 ezer szavazat érkezett - miatt úgy döntött a városvezetés a zsűrivel összhangban, hogy a zsűri döntése és a közönség akarata külön érvényesülhessen, ezért két önálló díjat hoztak létre. A közönség kedvenc dalát Közönség-díjjal, a zsűri szakmai díján felül egymillió forinttal jutalmazzák.

A zsűri nagyon nehéz helyzetben dolgozik, lázasan folyik a munka, hogy néhány napon belül kiderüljön az eredmény. Az érdeklődők a Budapest Dal honlapján, Facebook-oldalán és Instagram-profilján is követhetik a történéseket.

Az előadók a Thália Színházban, április 27-én mutatják be dalaikat a közönség előtt. A szakmai zsűri szavazatai alapján dől majd el, hogy kié lesz Budapest dala 2018-ban, és a szavazatok összesítésével az, hogy ki lesz a Közönség-díjas. Mindkét győztes 1-1 millió forinttal gazdagodik.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Tom Cruise és Penélope Cruz zseniális thrillerével folytatódik a Paramount Nyári Mozi.

plakát

2018. július 17-18. Balatonfüred, Kisfaludy Galéria.

VéNégy Fesztiválon

Nagy sikerrel zárult a hatodik alkalommal megrendezett VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.