KOGART Kortárs Gyűjtemény a Várkert Bazár Testőrpalotájában

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) saját gyűjteményéből válogatott kiállítása május 18-tól 2018. augusztus 26-ig látható.

A KOGART 2015 őszétől rendez kiállításokat a Testőrpalotában: a sort az azóta is látogatható, Csernus Tibor festőművész előtt tisztelgő emlékműterem nyitotta, majd olyan kiállítások követték, mint a Szalay-Sokol-Picasso kiállítás, a Gésák a Duna-parton vagy a Vásárhelyi művészélet 1900-1990.

A mostani kiállítás témáját adó KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény széles körű együttműködés keretében és hangsúlyozottan közcéllal jött létre – immár egy évtizede folyamatosan beteljesítve ezt a szerepét. Az Alapítvány saját rendezésű, a kollekció kisebb-nagyobb egységeiből összeállított tárlatai mellett a hazai és külföldi kiállítóhelyek, múzeumok is komolyan számolnak a gyűjtemény létével, az abban felhalmozott értékekkel, s egyre több intézmény kap kedvet ahhoz, hogy tárlatainak anyagát a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény alkotásaival bővítse.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2007 őszén hirdette meg gyűjteményépítési programját a kortárs magyar képzőművészet támogatására. A gyűjteményépítés legfontosabb alapelve a történeti szempont érvényesítése volt, vagyis az elmúlt több mint fél évszázad magyar képzőművészetének reprezentálása kiemelkedő jelentőségű, gyakran korszakjelző alkotók munkáival, s egyben határozott állásfoglalás a magyarországi/magyar dilemmában, ugyanis a kollekcióba harmonikusan illeszkednek a határon túli magyar alkotók munkái is. Ez a kettős törekvés kizárta a különböző stílus-preferenciákat. Minden jellegzetes áramlat jelenléte egyaránt fontos, mivel csak így jöhet létre árnyalt, a valós történéseket, tendenciákat visszatükröző összkép.

A vásárlásokon, a gyűjteményszervezésen túl az Alapítvány minden esztendőben jelentős, külön keretből biztosított jótékonysági aukciókat szervezett különböző – elsősorban oktatással és egészségüggyel kapcsolatos – civil szervezetek munkájának segítésére, illetve a fiatal művészek pályakezdését vagy külföldi tanulmányútjait támogató ösztöndíjakat adott ki. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány nem csak a gyűjteményépítés, illetve az ifjú művészek támogatása, de az oktatás, a fiatalabb generációk edukálása mellett is elkötelezett, és az elkövetkező években erre a misszióra az eddigieknél is jobban szeretne koncentrálni.

Az elkötelezettséget jól tükrözi az a kezdeményezés, amely 2018 tavaszán az Alapítvány és a budapesti Eötvös József Gimnázium együttműködésében indult: az együttműködés célja, hogy egy új típusú és példamutató, interaktívan, tehát a diákok aktív közreműködésében kialakított művészeti oktatás keretein belül a tanulók már fiatal korban megismerjék és az alapítvány tevékenységének személyes megtapasztalásán keresztül megszeressék a kortárs és klasszikus művészetet. A közös munka keretein belül a diákok az egyes kiállítások - így többek között jelen tárlat - népszerűsítésében és a kapcsolódó programok megtervezésében és megvalósításában is aktívan részt vállalnak.
A kiállítás kurátorai: Kosinsky Richárd, Marosvölgyi Gábor és Szalay Ágnes művészettörténészek.
A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, és a Várkert Bazár közös szervezésében jött létre.