Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.
Képzőművészek varázsolták újjá egy iskolaudvar tűzfalát Budapest VII. kerületében. Az 1000% alkotócsoport tagjai a diákok munkáiból merítettek ihletet, és a nagyvárosi street art hangulatát idéző köztéri grafikát készítettek a Szövetség utcára néző, nem túl vonzó falra.
Az Artopolis Egyesület és az 1000% alkotócsoport közös munkájának folytatása az Iskola a láthatáron című projekt. Az erzsébetvárosi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium tűzfalára nagyméretű grafika került az őszi tanítási szünetben. A cél a maradandó vizuális értékteremtés, amit egy pedagógiai szempontból is jelentős művészeti akcióval kötöttek össze. A köztéri alkotás egyrészt dokumentálja a jelenkort, másrészt játékos módon szeretteti meg a fiatalokkal a kortárs művészet képi világát.
A példaértékű kísérletnek vannak előzményei, hiszen hasonló elképzelések már megvalósultak óvodák, iskolák falain. Az azonban ritkán fordul elő, hogy a munkába professzionális alkotóművészeket vonjanak be. A kezdeményezés egyben felhívás is a környezetünk vizuális megújítására. Az 1000% alkotói szeretnék, ha Magyarországon is elterjedne az elhanyagolt városi tűzfalak minőségi, vizuális felületként való hasznosítása. Véleményük szerint az élettereket nem csak a hagyományos műalkotásokkal lehet megtervezni vagy megújítani. Érdemes bevonni és felvállalni olyan kortárs művészeti műfajokat is, amelyek hétköznapi szemszögből, testközelből szólítják meg az adott környezet használóit.
Az 1000% csoport munkásságában meghatározó a Szövetség utcai tűzfal-akció. Ez az eddigi legnagyobb köztéri alkotásuk, noha az elmúlt tíz évben többször készítettek nagyméretű falfestést. Budapest első romkocsmája, a Szimplakert, valamint az egykori Kultiplextől a Toldi Mozin át a Mumusig számos falfelület hordozta-hordozza magán a kezük nyomát. Magyarországon kívül Finnországban, Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Spanyolországban is bemutatták már rendhagyó munkájukat. Az Artopolis Egyesülettel október elején, a nagy sikerű PLACCC Fesztiválon dolgoztak együtt először. A Pincerehab nevű programban a VIII. kerület elhanyagolt pinceajtóit varázsolták újjá festményekkel, izgalmas grafikákkal. Az 1000% alkotócsoport az Iparművészeti Egyetemen alakult, jelenleg Füredi Tamás, Orosz Richárd, Stark Attila, Szabó Balázs és Vörös Krisztián a tagjai.





















