40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.
Eddig már több mint 75 ezer látogató volt kíváncsi a Szépművészeti Múzeumban október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállításra. A látogatói igényekhez alkalmazkodva a kiállítás karácsonytól a tárlat bezárásáig hétfőnként is nyitva áll majd, január 4-ig pedig egy órával tovább, 19 óráig fogadja a látogatókat. Január 4. után azonban csak pénteken és szombaton látható majd 19 óráig a tárlat.
Az itáliai festészet két évszázadának remekműveit bemutató tárlaton több mint ötven múzeumból, többek között a firenzei Uffizi-ből, a párizsi Louvre-ból, a londoni és a washingtoni National Gallery-ből, a New York-i Metropolitan Museum-ból és a madridi Prado-ból kölcsönzött remekműveket állít ki a Szépművészeti. A csaknem 130 festményt felvonultató tárlaton a címben kiemelt alkotók mellett több mint nyolcvan festő, köztük Leonardo, Giorgione, Raffaello, Veronese és Tintoretto alkotásaival találkozhatnak a látogatók. A kiállítás emblematikus műve a világ egyik leghíresebb és legértékesebb festménye, Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című alkotása, amelyet a képnek otthont adó krakkói Czartoryski Múzeum mellett Európában csupán olasz múzeumokban láthatott eddig a nagyközönség.






















