Sopron, Lővér kemping, nyár. Mi más jut a fesztiválozó eszébe? VOLT. Immáron 17. alkalommal került megrendezésre a hűség városában a méltán népszerű fesztivál, ezúttal is remek hazai előadókkal és vegyes fogadtatásban részesült külföldi húzónevekkel.

A korábbi évekhez hasonlóan most is óriási érdeklődés kísérte az eseménysorozatot. A soproni dombok közé kilátogatók nem panaszkodhattak, az infrastruktúra rendben volt és a kulturális-kulináris kínálat is megfelelt a várakozásoknak, az étel-ital, ill. a szolgáltatások árai viszont magasra voltak húzva. Az időjárás nem minden nap volt kegyes a vendégekhez, csütörtökön libafos-szerű (pardon) masszában kellett lavírozni a helyszínek között és itt-ott a méhkaptár-szerkezetű járófelület illesztéseiből felszökött egy-egy sárgejzír - dehát mint tudjuk, nincsen rózsa tövis nélkül. A rendezvény biztosítása profi volt, a hangosítás - néhány kivételtől eltekintve – nemkülönben.

A helyszínek – különösen a Hajógyári szigeten tapasztaltakkal összehasonlítva – nem voltak távol egymástól, viszont egyes színpadok nem voltak az adott fellépő iránt érdeklődők számához igazítva, ill. fordítva. A Mystery Gang már a tavalyi évben is klasszisához méltatlan teret kapott a kibontakozásra, sajnos idén sem fértek fel egy nagyobb színpadra.

A Nagyszínpadon fellépők többsége élt a kínálkozó lehetőséggel és jó hangulatú/kőkemény koncertet adott. A főműsor-időben fellépők közül a 30Y és a Kaukázus nagyszerűen helytálltak, a jubiláló Tankcsapda, ill. a Quimby hozta a megszokott magas színvonalat. Előbbi a régi klasszikusokat felidézve, könnyen emészthető, profán dalszövegeivel, utóbbi lüktető, pörgős számaival ragadta hallójáraton a fesztiválozókat. A Kispál és a Borz – egy röpke közvélemény-kutatás alapján – hozta a kötelezőt, egy még mindig fílinges előadással.

A külföldi fellépők – ahogy az előzetesen várható volt - nagyon megosztották a hallgatóságot. A Limp Bizkit jól „szólalt meg”, Fred Dursték azonban indokolatlanul elhúzták a szüneteket a dalok között és azok beindulása előtt. A kemény „deszkáscipőropó” részek viszont kárpótolták a nu-metál rajongókat, ott érezhető volt azért a zenekar ereje. Pozitívum, hogy annak ellenére, hogy nemrég új lemezzel rukkoltak elő, a dalok többségét abból az időszakból hozták, amely alatt született nóták méltán népszerűvé tették a zenekart.

Marilyn Manson azonban elkövette azt a hibát, hogy az új zenei anyagot igyekezett bemutatni egy olyan fesztiválon, ahol a látogatók létszámához mérten csekély számú „ősrajongó” volt, akiken kívül nem sokan ismerték a matériát. A halálprofin megszerkesztett videóklippek és az énekest (korábban) körülvevő médiahisztéria arra utaltak, hogy elképesztő színpadi show várható – ehelyett helyenként elfolyó, szenvtelen produkciót láthatott a nagyérdemű. A koncert csalódáskeltő volt, talán a felfokozott várakozás okán is. A ismert zúzós dalok töredéke hangzott el csupán, azok sem a megszokott formában, így a „kocamenzonos” számára nem volt különösebben értékelhető a koncert.

Szép számmal akadt pozitív meglepetés is, leginkább talán a relatíve kevesek által ismert, mégis Nagyszínpadra rakott Delinquent Habits fellépése ment élményszámba, a latinók lenyűgözték a közönséget, ahogy a legendás Al Mc Kay-jel kiegészült Earth Wind and Fire is tökéletesen passszolt a szombat délutánba.

A kisebb színpadokon fellépő hazai és nemzetközi előadók nem okoztak csalódást, ismert és a sokak számára a fesztiválon ismertté vált zenekarok váltották egymást, így mindenki ízlése szerint tartalmasan ki tudta tölteni ezt a négy napot.

Összességében újra egy olyan fesztivált tudhatunk magunk mögött, amely kiemelkedik a hazai mezőnyből fellépőit, színvonalát és hangulatát tekintve. Köszönjük Sopron! Jövőre is VOLT!