A hispán moziünnepet november 18-án este az elmúlt év egyik legnagyobb spanyol filmsikere, a Beépülve nyitja.
Szombat este nagy izgalommal vártuk vajon fiaink milyen helyezést érnek el a bakui döntőben. Akkor még nem tudtuk, hogy 10-ként jutottak tovább az elődöntőből, így nem sok eséllyel vágunk neki a döntőnek. Végül 24-ként végeztünk.

Csehországtól Zimbabwéig, Olaszországtól Burkina Fasoig számos országból érkező, a világzene ismertebb művészei és eddig elrejtett gyöngyszemei mutatkoznak be július 17-22-ig Balatonlellén, a Babel Sound fesztiválon. A nemzetközi sodor mellett természetesen a hazai zenei élet jelesei is fellépnek majd a Balaton-parti kisvárosban.
Tegyél fel a nagyszínpadra! címmel május 24-én elindul a magyar és a nemzetközi fesztiváltörténelem első közösségi képregénye, amelyben a Borsodi Hegyalja Fesztivál, a Fehérvári Zenei Napok és a Szegedi Ifjúsági Napok közönsége együtt rajzolja Sanyi, a bagoly és Méjhem, a nyúl zenei karrierjének történetét.
A Gödör Klub kényszerpihenő helyett a közösségi nyaralást választotta: megrendezi első szabadtéri nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget 2012. augusztus 21—26. között, Budapesttől alig 60 km-re Agárdon, a Velencei-tó kivételesen tiszta és mélyvizű strandján, 8000 négyzetméteres területen.

Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. között. Új és régi kiállítók érkeznek az ország minden tájáról: ott lesznek Magyarország legjobb éttermei, a legjobb borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek, süteménycsodák, kézműves sörök és még sok más gasztroremek.
Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat. A június 8-áig nyitva tartó kiállításon olyan neves külföldi mesterek tárgyait is megcsodálhatja a közönség, mint Philiph Sajet, Fritz Maierhofer, Marta Mattsson, Denise Julis Reyton, Li-chu Wu és Perta Zimmermann.






















