A „szabadság” klasszikus fogalmának létezése nyilvánvalóan egyre növekvő kétség tárgya, s az egyén számára mindinkább kisebb az a terület, ahol akár kismértékben megvalósulhatna. Koronczi Endre kiállítása ugyanezt a kétséget juttatja kifejezésre, mégis azt a territóriumot rajzolja körül, ahol még rátalálunk a szabadság egy szilárdnak tűnő formájára, ami kétségtelenül a művész szabad (pálya)választásában nevezhető meg, a művész szabad akaratában nyilvánul meg, az alkotásra irányul, és ami a megvalósítás magányos gyakorlatában realizálódik.