Idén is jelentős sikereket értek el a magyar animáció alkotói az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a világ legrangosabb animációs eseményén. Klingl Béla Alkotás című rövidfilmje elnyerte a Vimeo Staff Pick-díjat, míg Turai Balázs fejlesztés alatt álló animációs projektje, a Killin' It a MIFA Pitch rövidfilmes kategóriájának Ciclic-díját nyerte el, amely 35 ezer eurós támogatással és féléves vendôme-i alkotói rezidenciaprogrammal jár.

Mehmet Tüzüm Kizilcan török keramikusművésznek összes munkájával - melyeket a kerámiaművészet területén tett utazása során készített - az volt a célja, hogy ötvözze azt, amit vizuális memóriája által megszerzett, azzal, amit tanulmányai során elsajátított, és ezeket az élményeket kifejezésre juttassa egy őszinte, békés, nem-kaotikus módon, ahol az előadásmód nem kíván versenyezni a technikával.
























