Jön a Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben!

Immár 5. alkalommal várja a látogatókat a legizgalmasabb csillagászati előadásokkal és bemutatókkal a Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben, március 18-24. között. Mintegy 30 program, planetáriumi vetítések, érdekes csillagászati-űrkutatási előadások, távcsöves bemutatók és gyerekprogramokok várják az érdeklődőket a Csillagászati Héten, a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumában és Látogatóközpontjában. Az érdeklődők többek között részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe. Ráadásul a Holdra szállás 50 éves évfordulója kapcsán látható lesz az ország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is!

Az esemény meghívott szakemberei között szerepel dr. Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja, akiről még egy aszteroidát is elneveztek. A szakember előadása hétfőn hallható A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel. Hogyan jutottunk el Galilei távcsövétől a harminc–negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig? Melyek azok az asztrofizikai kérdések, amelyek megfigyeléséhez milliárd euró/dollár költségű obszervatóriumok épülnek? Ezekre a kérdésekre is választ ad dr. Mosoni László csillagász előadása, Bolygókeletkezés nagyító alatt: hatalmas távcsövek – apró részletek címmel. Dr. Kovács József (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium) előadása Kip Thorne Az Interstellar és a tudomány c. könyve alapján exkluzív bepillantást enged Christopher Nolan Csillagok között című filmjének tudományos hátterébe.

Az érdeklődők előadást hallhatnak a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban.

Az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az elmúlt időben olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozata. Aki gondolkodott már azon, hogy miként készült a Halálcsillag, hogyan utazhatunk feketelyukon keresztül, vagy vajon tényleg terem-e krumpli a Marson, az jöjjön el, csatolja be az övét és „Csubi, kapcsoljunk hiperűrsebességre”!

Szerdán és pénteken az általános iskolás korosztály vehet részt Mars-küldetésen, amelynek keretében robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén, és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak. Az előadásokat planetáriumi bemutatók és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a kicsiket és nagyokat. Részt vehetnek földönkívüli Varázsórán, megnézhetik távcsővel a Nap felszínét, megérinthetnek igazi meteoritot vagy akár kis csillagászokká is válhatnak.

A látogatók a Csillagászati Hét programjaival is részt vehetnek a Nyerj római utazást a Planetáriummal! nyereményjátékban.

2019. március 18-24. Csillagászati Hét, Zsolnay Negyed