A színházi élet egyik legolvasottabb fóruma, a Színház.org az elmúlt hetekben került a Papagenóhoz.

A Színház.org az évente megjelentetett mintegy 6000 cikknek, a 20 ezernél is több facebook-követőnek és a szerkesztők sokéves tapasztalatának köszönhetően a hazai színházi élet meghatározó kiadványa, ami kitűnően kiegészíti az elsősorban zenei tartalmakat kínáló Papageno.hu-t, míg a nyomtatott Papageno magazin már most is teljes körűen lefedi a színházi kínálatot. A két szerkesztőség továbbra is önálló marad, de a közösen megvalósított fejlesztések és tartalmi együttműködések révén még jobban tudnak figyelni az olvasók és a partnerek igényeire.

„A Papageno csapata garancia a fejlődésre és az eddig létrehozott kulturális értékek megőrzésére. Az általam vezetett Hálózat a Színházért Alapítvány továbbra is szerepet játszik majd a portál életében a közhasznú feladatok ellátásán keresztül. A portál a színházi emlékezet megőrzését is szolgálja: olyan színházi archívumot képzünk, amely pótolhatatlan tudást rejt a jövő színházcsináló generációi számára” – mondta Herner Dániel , a Színház.org alapítója.

„A Színház.org pont olyan naprakész és kompetens a színházi területen, mint a Papageno a klasszikus zene, a jazz és az opera műfajában” – indokolta a lépést Zsoldos Dávid, a Papageno ügyvezetője. „Nemcsak Dániellel, de az alapító-főszerkesztővel, Tóth Bertával is évek óta dolgozunk együtt, tizenöt éves tapasztalata, páratlan elkötelezettsége és munkabírása az egyik legerősebb érv volt a site átvétele mellett.”

A Klasszik Rádióban újjászülető Capriccio múltja egészen 2003 áprilisáig nyúlik vissza: ekkor indította útjára az egykori radiocafé 98.6-os hullámhosszán Feyér Zoltán, Nagy Bálint és Zsoldos Dávid az első hazai kereskedelmi adón sugárzott klasszikus zenei műsort. A Capriccio több mint hat évet és háromszáz adást élt meg olyan vendégekkel, mint Kocsis Zoltán, Petrovics Emil, Komlóssy Erzsébet vagy Sass Sylvia. A megújult Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézója vasárnaponként 16 órától lesz hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, a recept pedig a régi: érdekes vendégek, izgalmas zenék.

A két műsorvezető Novotny Anna és Zsoldos Dávid, akik az április 7-én hallható első adásban vendégként az ős-Capriccio megálmodóját, Nagy Bálintot faggatják. „Kicsit olyan érzés újra műsort csinálni, mint sok év után először felülni a biciklire, élvezetes és ismerős” – mondta Zsoldos Dávid. „Anna zenei tájékozottsága és szellemessége szerintem nagyon jól fog érvényesülni a rádióban is – az pedig nemcsak meglep, de meg is hat, hogy milyen sokan emlékeznek még mindig erre a közel tíz éve megszűnt műsorra.”

„Anno történelmet írt ez a műsor a radiocafén, és Dávid személye a garancia arra, hogy a folytatás sem lesz rosszabb, sőt! Mivel velünk volt már a rádiónk indulásánál is, ő tulajdonképpen hazatér a Klasszik Rádióba“ – mondta Suri Imre, a rádió ügyvezetője.

(Csibi Szilvia fotóján Novotny Anna és Zsoldos Dávid)

Hirdetés