Fedezze fel a várost – kalauzolja a zene Budapest varázslatos helyszínei között!

Az idén ötödik évadát kezdő Zenélő Budapest Európában egyedülálló turisztikai és zenei kezdeményezésnek tekinthető, melynek célja a magyar kultúra szellemi értékének bemutatása, a magyar zenei sajátosságok hangsúlyozása és terjesztése. Idén – megőrizve a korábbi helyszíneket és stílusokat – újabb tematikákat mutat be a program. Így kibővül a zenei kínálat a kávéházi és szakrális zenével, valamint a jazz tematika is erősödik. Emellett 2019-ben újdonság, hogy két új helyszínen – a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint a Millenáris Parkban – gyerekprogramok, ez utóbbi helyen és a Várkert bazárban pedig ifjúsági koncertek gazdagítják tovább az eddig is széleskörű koncertkínálatot. A projekt célja, hogy a zene varázslatával életre keltsük városunk történelmi tereit, helyszíneit, hiszen a sokszínű Budapest – a négy évszak és a kultúra fővárosaként – egész évben kínál értékes programot, legdinamikusabban mégis nyáron érzékelhető: Budapest a legjobb hangulatú városok egyike, ahol fesztiválok és rendezvények fonódnak egymásba. A magyar főváros Európa egyik legfontosabb kulturális és turisztikai célpontjává vált. Aki a városba látogat vagy itt él, érzi: a magyar fővárost méltán tartják számon olyan desztinációként, ahol a kultúrák találkoznak. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szervezésében megvalósuló, illetve a BFTK által koordinált fesztiválokon több mint 1 millió vendég fordul meg évről évre, így ezek garantált megvalósítása tekinthető a BFTK legnagyobb kulturális-turisztikai missziójának.

Ezt a kínálatot, és ezzel Budapest egyedi hangulatát szeretné a Zenélő Budapest – a már ötödik éve garantált kormányzati és fővárosi támogatásnak köszönhetően – még varázslatosabbá tenni az idén már minden korosztálynak és zenei ízlésnek megfelelő tematikával. Ingyenes koncertjeink 2019-ben már 16 helyszínen csendülnek fel a nyár folyamán közel 600 alkalommal, június 1. és augusztus 18. között.

A koncerthelyszínek száma idén is tovább bővült: a már említett Millenáris és a Magyar Nemzeti Múzeum mellet, a Budai vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Várkert Bazár Szárazárok színpada jelentkezik új színhelyként 2019-ben.     

A korábbi koncert színhelyek nagyrésze változatlan: a Várkert Bazár Gloriettje, a Szent István Bazilika előtti tér, a Vajdahunyadvár udvara, a margitszigeti Zenélő kút, a Műcsarnok lépcsője, a Központi Vásárcsarnok, a Szentháromság téri zenepavilon és a Magyar Nemzeti Galériánál, a Savoyai terasz.

A Zenélő Budapest sorozatban összesen közel négyszáz zeneművész lép fel, a gyönyörű történelmi színhelyekhez köthető – külön erre az alkalomra készült – kamarazenei műsorokkal, melyek a zeneirodalom remekeiből, többek között Liszt, Erkel, Bartók, Bach, Haydn, Mozart, Schubert, Csajkovszkij, Chopin, Paganini, Bizet, Verdi, Debussy, Ravel, Muszorgszkij műveiből válogatnak.

A fellépő művészek Budapest kiváló zenekarainak – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Budapesti Fesztivál Zenekar, a Duna Szimfonikus Zenekar, a Concerto Budapest – rendszeresen együtt kamarazenélő muzsikusai, valamint kiváló népzenészek, világszínvonalú jazz formációk és szólisták, kiváló vokális kórusok, illetve az új generációk kimagasló tehetségei.

A Vajdahunyad várában erdélyi népzenét élvezhet a közönség, a Várkert Bazár Gloriettjénél, stílusosan, huszárruhás rézfúvós kvintett, a Szárazárok színpadon fiatal tehetségek lépnek fel. A Szent István Bazilika előtt harangjáték csendül fel egy ütőegyüttes és fuvolaművész előadásában, míg a margitszigeti Zenélő kút pavilonjánál rokokó ruhába öltözött hölgyek vonósnégyese és egy klarinétművész idézi fel a polgári korok hangulatát. A Műcsarnok lépcsőin szaxofon együttes játszik, klasszikusokat szólaltatnak meg jazz hangszerelésben; a Központi Vásárcsarnokban cigányzenét húznak majd. A Magyar Nemzeti Galériánál, a Budavári Palota Savoyai teraszán gitárosok, valamint a képzőművészeti egyetem festő hallgatóinak performansza varázsolhatja el – Budapest fenséges panorámája mellett – a közönséget. A Szentháromság téri zenepavilonnál kórusfesztivál várja az érdeklődőket.

Az új helyszíneken is gazdag a programkínálat: a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében fafúvósok operaénekessel és a Millenáris Parkkal együtt gyerekelőadások, könnyűzenei tehetségek műsora, a Szépművészeti Múzeum előtt szaxofon kvartett emeli majd a hangulatot. A Budai vár Hollós kapujánál huszárzenekari térzene harsan majd fel. A régi pesti kávéházak hangulatának felidézéséhez a Március 15. téren és a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézójában szerveznek koncerteket.

A Zenélő Budapest koncertsorozat Budapest Főváros Önkormányzata hivatalos turisztikai- és fesztiválszervező cége, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezésében, Budapest Főváros Önkormányzata és a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatásával valósul meg. A projekt ötletgazdája Götz Béla és Götz Nándor, művészeti vezetője Götz Nándor.

A Zenélő Budapest honlapja: www.zenelobudapest.hu

A Zenélő Budapest a Facebookon: https://www.facebook.com/zenelobudapest/

A Zenélő Budapest az Instagramon: https://www.instagram.com/zenelobudapest/