Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Nincs tavasz Budapest kedvenc sportnapja nélkül, ráadásul ebben az évben komoly jubileumot ünnepel az Előzd meg a Fogaskerekűt hagyománya: kereken 20. alkalommal mérheti össze bárki magát a piros hegyi vasúttal.
A történet viszont nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a tavaly 150. születésnapját ünneplő Fogas, korát meghazudtoló módon nagyon jól bírja a tempót. Szóval ahhoz, hogy valaki méltó kihívója lehessen, nagyjából 15 perc alatt kell teljesítenie a 4 kilométeres hegymenetet, ami már magában is embert próbáló feladat. Arról már nem is beszélve, hogy a szintemelkedő sem gyerekjáték, hanem egészen pontosan 325 méter - ez a tény pedig a komolyabb sportolókat is simán zavarba tudja hozni. Mégis, évről-évre sok százan fogadják el a kihívást, és veszik fel a versenyt különböző sportágakban, de persze csak a legjobbak győzhetik le a gépszörnyet. Olyan ez, mint a harc a mesebeli sárkánnyal. Várjuk hát a legbátrabb futók és kerékpárosok jelentkezését, akik érzik magukban a rátermettséget, hogy megugorják a nem mindennapi feladatot. Legyen a Fogas megelőzése az ország új extrém sportja! A kalandot amúgy, ahogy minden évben, nem csak egyénileg, hanem váltóban is teljesítheted. Vedd rá a kollégákat, vagy a baráti társaságot az utánozhatatlan élményre, és ugorjatok neki együtt a hegynek a buliért, na meg az eddigi legmagasabb, 700.000 Ft összdíjazásért!
Ha pedig mégis a könnyebb végét fognád meg a dolognak, mert családdal, gyerekekkel, vagy kirándulós kedvű csapattal indulnál, akkor van egy jó hírünk: gyalogosan, vagyis túrázva is startolhatsz a piros hegyi vonat ellen. Ebben az esetben nem a gyorsaság lesz a cél, de kárpótlásként a Budai-hegység legszebb részein vezet át a kijelölt 6 kilométeres út a Széchenyi-hegyig.
Nevezz akár az extrém vonalon, akár a lightosabb verzióban, a cél közös: feljutni a Fogas végállomására, ahol értékes befutócsomaggal, különleges nyereményekkel és további sportprogramokkal várunk a garantáltan nem mindennapi kaland után!





















