Simon Russell Beale (középen) Churchill szerepében

Két filmben fér el Charles De Gaulle hősiessége

Kétrészes film készült a francia szabadságot szimbolizáló Charles De Gaulle tábornok életéből. A De Gaulle – Tilting Iron című első részt a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, itthon az ADS forgalmazásában kerül mozikba az ősz folyamán.

1940 júniusában Franciaország összeomlik és fegyverszünetet ír alá. Ám a káosz közepette egy ember nem hajlandó feladni a harcot. Ez az ismeretlen tábornok egyedül, minden esély ellenére Londonba menekül, hogy megmentse álmuk utolsó darabját: a szabadságot. Teszi mindezt hadsereg, támogatás és remény nélkül, de egy őrült meggyőződéssel: Franciaország, az ő Franciaországa még nem tette le a fegyvert. Kockázatos lépésre szánja rá magát és megpróbálja meggyőzni a világot, hogy a harc még nem ért véget, Franciaország még nem veszett el.

A valóság azonban könyörtelenül rácáfol. Ennek ellenére Angliában, Franciaországban és Afrikában fokozatosan kezdenek felbukkanni a háttérben működő ellenállók, lázadó középiskolások és elszánt katonák. Hitük, merészségük és szabadságvágyuk szembeszáll azzal a sorssal, ami előre megírtnak tűnt mindenki számára.

A Variety szerint lebilincselő háborús életrajzi film a De Gaulle, mely a klasszikus hollywoodi blockbusterekre emlékeztet.

"Antonin Baudry furcsa egyensúlyt teremt: egyszerre gúnyolja ki és dicsőíti De Gaulle-t." – írja a Cineuropa szerzője. "A sok film közül, amit készíthetett volna [De Gaulle életéről], úgy dönt, hogy egyáltalán nem választ: a De Gaulle: Tilting Iron egyszerre kalandfilm, háborús film és szuperhősfilm. Vagy ha mégis választ, akkor azt látjuk, hogy elkerüli a életrajzi film formáját és elutasít mindenféle pszichologizálást."

A Le Monde szerint a kétrészes opusz első része "minden lehetséges témát felölel: háborút, akciót, szerelmet, politikát, humort, líraiságot és nagyszerűséget." Mint írják, természetesen a csatajelenetek kulcsfontosságú elemei a filmnek, "de a párbeszédes jelenetek is ugyanolyan feszültek, és néha egészen epikusak, különösen akkor, amikor Simon Russell Beale – az Egyesült Királyság egyik legjobb színésze, aki itt a Sztálin halála című filmben a gonosz Beria szerepében megmutatott politikai energiájának pozitívabb változatát közvetíti – igazán elmélyül Churchill személyiségében, nagyrészt elkerülve az utánzást, és sajátjává téve a híres államférfit. Hasonlóképpen Simon Abkarian, aki ugyan Franciaországban népszerű karakter színész, de nemzetközi szinten alig ismert, ő is lenyűgözően beleolvad De Gaulle karakterébe, sztoicizmussal és szenvedéllyel vegyítve."

Simon Russell Beale (középen) Churchill szerepében

A kétrészes életrajzi film Julian Jackson A Certain Idea of France: The Life of Charles de Gaulle című könyvén alapszik, rendezője és társírója Antonin Baudry (Baljós hullámok). A Tilting Iron alcímű első részt a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, francia forgalmazója az idén 130 éves Pathé, akik június és július folyamán küldik mozikba mindkét filmet. Magyarországon hasonlóan csúsztatva várható a két rész bemutatása.

A filmek főszereplője Simon Abkarian (A lángba borult Notre-Dame), mellette Niels Schneidert (Megöltem anyámat, Képzelt szerelmek), Thierry Lhermitte-et (Balhé a Riviérán, Vadászidény), Benoît Magimelt (A zongoratanárnőben nyújtott alakításáért legjobb színész díját nyerte Cannes-ban), a César-díjas Anamaria Vartolomeit (Esemény, Mickey 17), a főleg színpadi színészként kimagasló Simon Russell Beale-t (Sárkányok háza, Downton Abbey: A nagy finálé) és Mathieu Kassovitzot (A gyűlölet, Amélie csodálatos élete) láthatjuk.

A De Gaulle – Tilting Iron várhatóan 2026 őszén kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában, melyet később a második rész is követ.