A 2023-ban bemutatott Super Mario Bros.: A film minden idők legsikeresebb videójáték-adaptációja lett, a nézők 1,36 milliárd dollárt hagytak a mozipénztárakban. Hasonló babérokra tör a folytatás, a Super Mario Galaxis: A film is, amely a játéksorozat 2007-es fejezetét viszi nagyvászonra.

Rekordszámú érdeklődőt vonzott nyitvatartása első két hónapjában A világ múmiái kiállítás.
A 4500 év történelmét bemutató tárlatra szinte pontosan kétszer annyian voltak kíváncsiak, mint a BODY Kiállításra annak első két hónapjában.
"A jegyeladások alapján kijelenthetjük, hogy A világ múmiái kiállítás megdöntheti az összes eddigi látogatottsági rekordunkat" - mondta Bátyi Dániel, a kiállítást Budapesten bemutató JVS Group Hungary ügyvezető igazgatója. "Ez már a harmadik nagyszabású kiállításunk a belvárosi Komplexben. A Titanic kiállítással mutatkoztunk be a hazai piacon, amelynek nyitvatartását a nagy érdeklődés miatt meghosszabbítottuk. A BODY Kiállítás minden várakozásunkat felülmúlta, de az első hónapok visszajelzései alapján A világ múmiái lesz az eddigi legsikeresebb produkciónk. Az élet és a halál közelségének érzése senki számára nem közömbös" - jelentette ki Bátyi.
A világ múmiái kiállítás augusztus 16-án nyitotta meg a kapuit. A kollekció igazi világszenzációnak számít, hiszen ilyen összeállításban sehol a világon nem láthatta a közönség a múmiákat. A világhírű váci múmiákkal éppúgy szemtől szembe találkozhatnak a látogatók mint a dél-amerikai kosármúmiákkal, az egyiptomi pap maradványaival, vagy a titokzatos erdélyi múmiával.
A kiállítás 2018 végéig tart nyitva a KOMPLEX-ben (1061 Budapest, Király utca 26.)





















