„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Utoljára a Fishing On Orfűn láthattuk az portlandi redneckeket, most azonban önálló bulival rengetik meg a Dürer Kertet június 20-án.
A stoner bandát szinte már első lemeze megjelenésekor keblére ölelte a színtér, a Red Fang ugyanis pillanatokon belül levette a lábáról a közönséget maró humorával, nemtörődöm stílusával, súlyos stoner dalaival és fergeteges videóklipjeivel. A Not For You című számukhoz pedig nem más készített klipet, mint a keményebb műfajok és vicces animációs klipek mestere, Gróf Balázs.
A Red Fang zenéjének gyökere valahol a Queens of the Stone Age és a Kyuss hangzásából táplálkozik, de bőven csavartak rajta ahhoz, hogy kitűnjenek a tömegből. A banda eddig négy nagylemezt jegyez, legutóbbi Only Ghosts címmel látott napvilágot 2016-ban Ross Robinson segédletével a stúdióban. A friss korongot egy évvel a megjelenés után nálunk is bemutatták a Fishing On Orfű fesztiválon, most azonban végre újra klubkörnyezetben élvezhetjük majd a csapat sörgőzös zenéjét június 20-án, a Dürer Kertben.
A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: Red Fang (US) + vendég
2019. június 20. 19:20 - Dürer Kert
Jegyárak: 4.500 / 5.500 Ft
Elővétel itt.