Amikor 2010 augusztusában 33 bányász rekedt a chilei San José bánya mélyén, 17 napig azt sem tudták, keresi-e őket valaki. Ez idő alatt minimális élelmen osztoztak, munkarendet alakítottak ki, később pedig még arra is edzeniük kellett, hogy egy alig több mint fél méter széles kapszulában visszatérhessenek a felszínre.

A Szigony utca 8. számú épület Losonci tér felé eső oldalán, 600 négyzetméter nagyságú falfelületen a Vuk karakterei elevenednek meg - közölte a Színes Város Csoport szerdán az MTI-vel.
Az összegzés szerint az épületet először hőszigetelték, majd utána kerültek fel Dargay Attila népszerű rajzfilmsorozatának karakterei a tűzfalra. Három évvel ezelőtt indult útjára az a kezdeményezés, hogy a Színes Város Csoport művészei Józsefváros Önkormányzata támogatásával ismert magyar meséket festenek fel a VIII. kerületben.
Először a Szaffi valósult meg a Szigony utca 10. szám alatt 600 négyzetméter nagyságban, majd a Vuk karakterei kerültek fel egy 800 négyzetméter nagyságú felületre, aztán a Vízipók-csodapók szereplőit festették meg, most pedig elkészült a Vuk folytatása.
Terveik között szerepel még a Macskafogó, valamint Somogyi János festőművész 1965-ben készült, Nők galambokkal című sgraffitója újragondolt változatának az elkészítése.























