Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Zöldült az Ördögkatlan.
Október végén faültetéssel és ősbemutatóval köszöntek el a szervezők és a befogadó falvak a vírus-sújtotta 2020-as évtől. Nem hozott szerencsét nekik a 13-as szám: a 13. Ördögkatlan Fesztivált rendezték volna az idei nyáron, ám nem csak ezt, de a pótlásának szánt, őszi Ördögkatlan Napokat is el kellett hagyni a járvány miatt. De a települések lakói és a Katlan szervezői is vallják: „Mulatságnak lennie kell!”, szóval nem hagyták annyiban.
Beremenden, Nagyharsányban és Villánykövesden mintegy száz fát és gyümölcsbokrot ültettek el, hogy azok jövőre, a 14. Ördögkatlanban büszkén hirdessék, „Jövőnek lennie kell!”. Boldogság volt látni, ahogyan a helyi nénik és bácsik, messziről jött, nosztalgiázó katlan-látogatók, ügyetlen, de elszánt szervezők, és persze kicsi gyerekek kicsi vödrökkel és lapátokkal mind szorgoskodtak, hogy a hárs- és juharfák, kőris- és ostorfák, mézalmácska- és vérmogyoróbokrok biztonsággal földbe kerüljenek.
És földbe került a két védnök fája is: egy fekete nyár Cseh Tamás emlékére és egy fehér nyár Törőcsik Mari tiszteletére. Kimondhatjuk: igazi közösségi esemény született, méltó a falvakhoz, méltó az eddigi 12 Ördögkatlanhoz. Utóbbit a spontán és személyes program is megidézte: Matta Lóri bábozott gyerekeknek-felnőtteknek, Kisgyörgy Kincső, nagyharsányi iskolás népdalt énekelt, a Faluturisták szokás szerint bolondoztak (és persze Etus is ültetett), Beck Zoli utcazenélt, hogy aztán a Szuhay Marci és Kiss Andor által megépített 13-as szám meggyújtásakor elénekeljen egy Cseh Tamás-dalt. Lobogott a tűz, földre hanyatlott a tizenhármas, és mindenki boldogan hallgatta: „Csönded vagyok…”
A zöld hétvége megrendítő lezárása volt a k2 Színház Béke című előadása. A Déryné Program keretében létrejött produkciót Benkó Bence és Fábián Péter írta és rendezte. Rozs Tamás zenész és a színészek Mozarttal és zsidó dallamokkal fűszerezték az előadást, melynek története Jézus születését és Heródes tébolyult válaszát mesélte el, amikor a békét hozó Megváltót csecsemők pusztulása követte. És mi elgondolkodhattunk azon, amire évezredek óta nincs válasz: miért nem tudunk békességben élni?
Azt reméljük, a k2 Békéjét látni fogjuk 2021 nyarán a Katlanban, mely reményeink szerint - ha csak öt napra is - a békét hozza közénk.
Találkozunk a 14. Ördögkatlan Fesztiválon 2021-ben!





















