A nyári szusszanás után visszatérnek a dolgos hétköznapok, ehhez pedig ezúttal is jó pár izgalmas premierrel szolgálunk. A hónap kiemelt sorozatai között szerepel a valós események alapján készült Amerikai túsz és az Outlander: vér a véremből második évada, de számos eredeti európai gyártás is érkezik a platformra.

„Ebben a városban megtaláltam azt a fajta alkotó közeget, ahol művész emberként kiteljesedhetek”
Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője, Rusznyák Gábor kapott.
„A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő” – írja Miskolc önkormányzata a közleményben.
– Pont jókor ért ez az elismerés, hiszen a pandémia miatt, az ember érzelmileg eléggé mélyen van. Ebben a városban megtaláltam azt a fajta alkotó közeget, ahol művész emberként kiteljesedhetek. Az előadásaink elsősorban a helyi közösségnek „teremtődnek”, s ha ezt a munkát értékelik (például egy ilyen jelentős elismeréssel) az mindenképpen felemelő érzés – mondja Rusznyák Gábor.
Az elmúlt években olyan emlékezetes rendezéseket köszönhet neki a közönség, mint A vadkacsa, az Édes Anna, a Három nővér, a Luxemburg grófja vagy a Kivilágos kivirradtig, mely 2017-ben megkapta a Színikritikusok díját a Legjobb előadás kategóriában.




















